Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

2019. szeptember 01. 15:39 - Vészmadár.

A nők erősebbek lelkileg? - láttam Esztert egy...

Elég eseménydús hétvégén vagyok túl, talán emiatt is érzek erős késztetést az írásra. Ki kell szellőztetnem valahogy a fejemet. Enyhíteni akarom a stresszt. Ennél a cikknél is először a saját életem példáját fogom  elmesélni, aztán teszek általános megállapításokat.

Tegnap este társastáncos buliban voltam. Tudod, nem hiszek alapjában véve a megérzésekben meg ilyen spirituális dolgokban... azonban most mégis éreztem, hogy este el fog jönni az a pont, amitől hónapok óta féltem.

És eljött.

Ha olvastad a korábbi bejegyzéseimet, akkor már tudod, ki az az Eszter (egy egész cikksorozatot írtam róla). Egy évig tartó viharos, érzelemben és kémiában gazdag kapcsolat. Aki ha velem egykorú lett volna, és nem lett volna gyereke, gyűrűt húzok az ujjára. Ő az, akinek az orvosok nulla százalék esélyt adtak arra, hogy még valaha teherbe essen, és még fogamzásgátlót is szedett. Ennek ellenére teherbe esett tőlem. Május végén elkapartatta. Én próbáltam még nyitni felé, tartottuk a kapcsolatot pár alkalommal online. Utoljára még a kislánya születésnapja alkalmából küldtem neki postán egy bekeretezett képet róluk. Ám megerősítette: mindennek vége. Ekkor zárásként megírtam neki, hogy mostantól nem ismerjük egymást, és hogy milyen mélységes megvetést, illetve némi gyűlöletet érzek felé amiatt, amiért nem kaptam tőle tényleges esélyt, csak ilyen titkolt szabadidőpartner voltam. 

Eszter előadta a drámát még korábban, hogy elvesztett minden reményt, nem tervez sem a közeli sem a távolabbi jövőben újabb kapcsolatot, elvégre teljesen összetört.

Na innen már kitalálod, mi történt tegnap este. Kit látnak szemeim? Őt... egy másik pasassal. Olyan 30-35 közötti életkorú sráccal. 

Rettegtem ettől a pillanattól, hogy hogyan fogom viselni. Nem tartottam kizártnak, hogy idegrohamot kapok, balhét csinálok, bele kötök a csávóba, elterjesztem a közösségben a mi valós történetünket, vagy egyszerűen sírva fakadok... egyiket sem tettem meg.

Még annak ellenére sem, hogy nem telt el nap azóta, hogy ne gondoltam volna rá.

Éreztem, hogy elkap az a szívbemarkoló érzés, de nem volt egyáltalán olyan hatással, ami miatt mentőt vagy rendőrt kellett volna hívni hozzám. Kimentem, elszívtam egy cigarettát. Elrendeltem magamnak némi kis szünetet, hogy levegőzök, lehiggadok, egy kicsit nem erőltetem a bulizást. És valóban, utána sikerült is visszaállni a normális, vidám hangulatomba. Nem mondom, hogy néhányszor nem néztem oda akaratlanul is, de nem nyomta rá a bélyegét az egész estémre. Mialatt kimentem, megírtam a legjobb barátomnak is ezt a helyzetet. Jobbnak láttam, ha egy bizalmasomnak üzenek, ezzel is enyhítve a nyomást.

Május végén kaparták, júniusban szakítottunk, augusztus végén már más pasasa van. Akivel nyíltan megjelenik, felvállalja, hogy együtt vannak. Velem ezt soha nem tette meg.

És igazság szerint nem is értem a dolgot. Azt hiszem, elfogultság nélkül mondhatom, hogyha a jelenlévő nagyjából negyven nőt (minden korosztályból) megkérdeztünk volna, hogy "ki a jobb pasi a kettőből" szerintem legalább harminc engem mondott volna. Ne érts félre, nem vagyok egy férfiisten egyáltalán, de azért nagyjából be tudom tájolni, milyen szinten vagyok másokhoz képest. És attól a kreolos bőrű (nem lepődnék meg, ha félig cigány vagy arab lenne), tőlem egy fejjel legalább alacsonyabb, bozontos szakállú,sörhasú, nagyranőtt kertitörpétől szerintem jobb vagyok. 

Habár ott felzaklatott a dolog, ugyanakkor azt hiszem, az utolsó szög is bekerült az ügyünk koporsójába. Úgy érzem, ezzel már az utolsó fázisba léptem, hogy lezárjam magamban ezt a dolgot.

Azonban én is érzem, hogy egyre jobban kezdek kiábrándulni az egész szerelmi témakörből. Szerintem már soha nem fogok hinni a szerelem nevű mesében. Nem létezik nagy Ő, meg ideális társ, meg igazi. Kizárólag húspiac van, ahol kőkeményen a kereslet-kínálat törvényszerűségei uralkodnak.

Most egy az egyben bemásolom az üzenetet, amit a legjobb barátomnak küldtem el éjszaka, hazafelé tartva:
"...Ijesztő egyébként mert egyre jobban tapasztalok magamban egy ilyen általános megvetést a nők felé. Ez is, itt nyomta a nagy dumákat, hogy se a közeljövőben de még a távoliban sem valószínű, hogy lesz másik palija. Erre pár hónapra rá már itt a váltás. Egy év volt, mindenféle érzelmi dologgal együtt, a végén egy terhességgel és abortusszal, de már most új pasasa van. Mondják, hogy a nők erősebbek lélekben - szerintem egyszerűen lélek nincs bennük annyira. Vagy egyáltalán nem. Én pedig egyre kevésbé érzem azt, hogy tudok rájuk érző és egyenrangú emberi lényként tekinteni."

Egyszerűen... Lélek. Nincs. Bennük. Annyira.

Szerintem az olyan nem alfa lelkű férfiaknak, mint mi vagyunk, sokkal nagyobb lelkünk van. Érzékenyebbek vagyunk, jobban vágyunk a társra, a szeretetre. Nekünk nagyobb igényünk - szükségünk! - van/lenne más emberi lények, nők közelségére. Nekünk fontosabb, hogy adhassunk és kaphassunk.

Egy nő és egy férfi hiába ugyanazt az érzelmi kárt szenvedi el, nem ugyanúgy fogja érinteni őket. Olyan ez, mintha két embernek fekvenyomást kellene csinálni száz kilóval...

...csak éppen az egyiküknek fele akkora gravitációval sem kell dolgoznia, mint a másiknak.

A nők nem erősebbek lelkileg. Hanem érzéketlenebbek. Itt van ez a nő, akit még én vigasztaltam pár hónapja a kocsiban, amikor kijött a műtétről és könnyezett, hogy "kioltott egy életet". Aki állítólag szeretett engem (ezt sem hiszem már). Akivel érzelmes mély beszélgetéseket folytattunk, együtt sírtunk, együtt nevettünk.

Ennek a nőnek 3, azaz HÁROM(!) hónap elegendő volt ahhoz, hogy kiheverje a kapcsolatunkat, feldolgozza az abortuszt, összeszedje magát, valamint kialakítson egy új kapcsolatot, és eljusson vele egy olyan szintre, hogy már együtt jelennek meg egy közösségben, ahol szinte mindenki ismer mindenkit.

Kérdem én, valóban ugyanúgy hatott ránk a csapás? 

Nem. Én hatalmas gravitáció ellen küzdöttem, ő minimálissal. Mondhatnád, hogy "de neked ott volt Dóri végig", és ez igaz is, de ne felejtsd el, hogy nekem Dóri MELLETT IS napi rendszerességgel jöttek elő az Eszterrel kapcsolatos gondolatok és gyász jellegű érzések. Ő meg simán túllépett rajta. Ennyit jelentett neki a közös történetünk.

A nők szerintem egyszerűen nem rendelkeznek akkora kötődési készséggel, mint a férfiak. Ez a képességük pedig az idő múlásával (és az exek számának növekedésével) még tovább romlik.

Kívánjak Eszternek rosszat? Boldogabb lennék, ha mondjuk jövőre ilyenkor már rákos lenne? Azt hiszem igen. De nem fogom ezt kívánni. Ha ilyen eset érné, akkor maximum elégedetten bólogatok egyet, aztán élem tovább az életemet.

Mert egyre inkább arra jövök rá: a női nem egyszerűen nem ér annyit, hogy ilyen mértékű érzelmeket áldozzunk rájuk.

A nő sosem lesz a tiéd. Csak éppen te vagy soron. Számukra mi olyanok vagyunk, mint az eldobható borotva. Amíg van haszna, addig marad a polcon, de miután elkopott, jön is a csere.

Face-n olvastam egy jó posztot. "Szóval két hónapja szakítottál a csajoddal? Ne aggódj, azóta már biztosan más bassza." Milyen igaz... 

A legrosszabb az egészben ez a kiábrándulás a világból. Mert kezdem délibábnak látni a célomat, hogy valaha lesz olyan párkapcsolatom, amely valóban boldog, és kellően stabil a családalapításhoz. Hogy meglesz az az állapot, amikor azt mondom, hogy a nővel mind személyiségben, mind érzelmileg, kémiában, célokban megadjuk egymásnak azt, amire szükségünk van, és kitartunk egymás mellett életünk végéig.

De ha nincs meg ez a cél, akkor mi értelme az egésznek? Milyen életcélom lesz majd 10,20, 30, vagy ki tudja hány év múlva? Ennyi az egész? Még szereznem kell egy lakást, aztán életem végéig csak létezni kell?

Eléggé depresszív bejegyzés lett ez a mostani. Hidd el, nálam jobban senki nem sajnálja, hogy már megint ilyen dolgok halmozódtak fel bennem. 

Azt hiszem, jó döntés volt létrehozni ezt a blogot. Jó érzés kiadni magamból a fájdalmat. Ez az én démontárolóm, ahol őszintén kitárulkozhatok. Talán még másoknak is segítek vele.

Furcsa ezt olyan emberekről állítani, akiket egyáltalán nem ismerek, de valahol jó érzés a tudat, hogy vagytok, Ti, Olvasóim. Megadja azt a "nem vagyok egyedül" érzést, ami sokat jelent nekem. Nem érzem teljesen elveszettnek magamat a világban, és tudom, hogy vannak, akik legalább egy kicsit megértenek.

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://veszmadar-demonai.blog.hu/api/trackback/id/tr1615034626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Slepy 2019.09.01. 16:57:49

Nem biztos hogy túllépet rajtad, mint ahogy Dóri mellett neked is elő jöttek az Eszterrel kapcsolatos gondolataid, úgy lehet hogy ő is sokat gondol rád a félcigány faszi mellett. Ki tudja? De lehet hogy neked van igazad és túllépet rajtad. Ajánlom te is tedd ezt és ne gyötörd magad feleslegesen mert tényleg depis leszel.

Vészmadár. 2019.09.01. 17:15:48

Szándékosan nem hergelem magam. Amit az ember saját erőből meg tud tenni valaminek a feldolgozására, azt megtettem. Letiltottam, letöröltem, kidobtam mindent, ami tőle származott, végleg kitöröltem az életemből. Vannak bőven elfoglaltságaim is, amik szerencsére jó figyelemelterelők. A többit pedig igazából az idő fogja kezelni. Mondom, nekem már az is hatalmas előrelépés, hogy nem kaptam valamilyen érzelmi rohamot ettől a látványtól, hanem csak simán pocsékul éreztem magam egy ideig, amit kb. negyed óra leforgása alatt tudtam is kezelni.

Viszont ő túllépett rajtam abban biztos vagyok, sőt továbbmegyek, igazából sohasem volt benne annyira érzelmileg ebben, mint mutatta, vagy mint én feltételeztem. Nyilván a rózsaszín köd alaposan megszépíti a valóságot, és az ember hajlamos figyelmen kívül hagyni a negatívumokat. Én bele voltam szerelmesedve, őneki pedig igazából ez csak amolyan izgalmon alapuló valami lehetett.

Ő már tudta előre, hogy ebből nem lesz semmi, végig így állt hozzá. Ha ő akart volna többet, bőven lett volna rá lehetősége, mert jópárszor nyitottam felé. Azt a mondatot sem felejtem el tőle, hogyha nem lenne gyereke, akkor megtartaná, de nélkülem. Nem akarná, hogy bármi közöm legyen hozzá. Amikor pedig telefonba elmondta, hogy terhes, már akkor tudtam a hangsúlyából, hogy elveteti. Amint meglátta a két csíkot, már ő is tudta egyből.

Szóval én inkább amolyan kalandos év voltam az életében, semmi több. És ennek megfelelően (főleg, miután már sok pasit elfogyasztott fiatalkorában, volt egy tizenéves házassága, valamint van gyerek), egyszerűen rám minimális mértékű érzelem jutott. Tipikus példája a nők érzelmi elhasználódásának, kiégésének.

Depressziós már nem leszek. Ha tegnap nem hatott rám a dolog összeomlással, amikor szemtől-szemben találtam magam a valósággal, akkor már nem is fog. 10-es skálán ez maximum olyan 3-as, esetleg 4-es hatás volt, nem az a 9-es vagy 10-es, amire én számítottam.

És köszönöm a hozzászólást, értékelem!

lucius01 2019.09.02. 18:03:05

"Egy nő és egy férfi hiába ugyanazt az érzelmi kárt szenvedi el, nem ugyanúgy fogja érinteni őket."

Ugyanúgy érinti őket, de akinek (mint a nőknek) van alternatívája, az könnyen kilábal belőle.
Van 2 figura, mindkettőtől elloptak 1 milliót. De egyikük full milliomos, másikuk minimálbéres, aki 3 év alatt kaparta össze. Előbbi megrántja a vállát, és megy tovább, másikuk padlóra kerül érzelmileg és anyagilag is.

"A nők nem erősebbek lelkileg. Hanem érzéketlenebbek."

Azok iránt érzéketlenek, akikhez nem vonzódnak.

"A nők szerintem egyszerűen nem rendelkeznek akkora kötődési készséggel, mint a férfiak."

Rendelkeznek, de csak azok iránt akik iránt meg vannak veszve.

"De ha nincs meg ez a cél, akkor mi értelme az egésznek? Milyen életcélom lesz majd 10,20, 30, vagy ki tudja hány év múlva? Ennyi az egész? Még szereznem kell egy lakást, aztán életem végéig csak létezni kell?"

Ezt jól látod. Csak leéled az életed, fásultan, kiégve, melódat robotszerűen végezve. Eszel-iszol-szarsz-hugyozol-tisztálkodsz akár az állatok, és ennyi. Komolyan. 40 vagyok, már írtam. Teljesen üres az élet kölcsönös szeretet nélkül, valakihez való tartozás nélkül. Mindig mondom: A CÉLJAID-VÁGYAID-TERVEID-ÁLMAID NEM SZERETNEK TÉGED. (a pénzed, és a kocsid sem, a lakásod sem)

Ha nincs senki akit érdekelne a léted, akkor 1 idő után már téged sem fog. Már depis sem vagyok. Zombiként vegetálok.

Hemi12 2020.03.24. 23:25:47

Érdekes, hogy gyakorlatilag szóról szóra ugyanarra a megállapításra jutottunk egymástól függetlenül.
És ilyesztő is.
Kinevetik a laposföld-hívőket.
De baszki.
A nők elhitetik a világgal, hogy ők sokkal mélyebben éreznek, mint a férfiak.
Hazudnak állandóan, és hisznek nekik.
Amikor erre az ember rájön, akkor kicsúszik a talaj a lába alól, és kétségessé válik, hogy mi igaz és mi nem.
Még a legalapabb dolog is megkérdőjelezhető, és ez baromira elveszett érzés.
Igazából ezért is kellenek a sorstársak, hiszen az ember saját állapota az legalább egy biztos pont.
A kétség és a kiábrándultság biztos, és minél többen érzik ezt, annál több a biztos pont.

Hemi12 2020.03.25. 22:05:28

@lucius01:
Nekem volt, hogy volt alternatívám, mégis viszautasítottam, mert csak nagy ő kellett.
És nagyon megviselt, hogy nem lehettem vele, holott utána is lett volna lehetőségem.
Valamennyire jogos, amit írsz, de....
Azt viseli meg jobban a pénz elvesztése is, aki spúrabb, vagy akinek fontosabb a pénz.
És ugye a pénz továbbra sem személy.
Ezt inkább egy reklyéhez tudnám hasonlítani, amiből csak egy van.
Van, akinek ha elvész egy emléke, vagy muzeális cucca,akkor csak kicsit dühös.
Van olyan,aki viszont teljesen kilesz lelkileg.
Ez a személyiségen múlik, és igen, a nők sokkal érzéketlenebbek ezen a téren.

Akikhez vonzódnak azokat is bármikor lecserélnék egy másik ugyanolyan vonzóra, vagy vonzóbbra.

Nem tudom, szerintem lehet más célt találni.
Nekem mondjuk a bosszú kézenfekvő, de bármi egyéb is lehet.
Írás,festés, sport, jótékonykodás, mittomén.
Remélem, hogy te is találsz valamit, én biztosan neked drukkolok! :)

lucius01 2020.03.25. 22:35:34

Olvastátok az blogom?

Hemi12 2020.03.26. 16:28:18

@lucius01:
Nem, most fogom még csak.
Majd kommentelek oda, ha olvastam!