Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

2019. november 08. 15:39 - Vészmadár.

Vészmadár Visszatekintései – Lilla

Mi a különbség a ribanc és a büdös ribanc között? A ribanc mindenkivel lefekszik, a büdös ribanc mindenkivel lefekszik, csak veled nem. Ez a régi vicc tökéletesen bemutatja, milyen tapasztalatot szereztem Lilla által.

A történet már régi, mégis valamiért úgy érzem, ezt is meg kell írnom. Lilla volt az a lány, aki az akkor bennem egyre erősebben izzó nőgyűlöletet további sebességfokozatba kapcsolta.

2012-ben járunk, az egyetemi éveim megkezdésekor. Lillát gólyatáborban ismertem meg. Alacsony, de formás csaj, van benne egy kislányos bájosság egy amolyan cukiság, amitől a férfiakban egyaránt aktiválódik a védelmező ösztön, és a "hú de rommá kéne dugni" érzés. Én 20 éves voltam akkor, ő egy évvel fiatalabb tőlem.

Maga a történet igazából csak pár hónapos tragikus fejezet az életemben. Tragikus? Inkább tragikomikus…

Gólyatábor… az elkerülhetetlen felismerés első mérföldköve volt annak, mekkora bajban is vagyok, mennyire kisiklott már akkor a lelkivilágom, milyen hátrányt kell behoznom. Írás közben eszembe jutott az a pillanat, amikor a csoportunk összegyűlt este, és ivászat közben az egyik szervező – tipikus tesztoszteronbomba Alfahím alkat- kitalálta, hogy játsszunk olyan játékot, hogy mindenki elmondja mikor veszítette el a szüzességét és milyen pózban. Én pedig egyre idegesebben hallgattam, ahogyan a többiek – főként a csajok – milyen válaszokat adnak; mialatt bennem egyre inkább növekedett a rettegés a pillanattól, amikor rám kerül a sor. És bár mindenféle hazugság eszembe jutott, mégis biztos voltam benne, hogy egyből kiszúrják, hogy kamuzok, és onnantól nyilvánvalóvá válik a szégyenem. Lilla angyali arccal valami olyasmit mondott talán, hogy "16, és… kutyus". Mit tehettem volna? Kimegyek? Azzal ugyanúgy elárultam volna, hogy számomra kényelmetlen ez a dolog, és rögtön világosság válik akkor is, hogy bizony ez a srác egy szűz lúzer.

Szerencsére végül nem került rám a sor, valami miatt megszakadt ez a játék. Ezért nagyon hálás vagyok, mert nem tudom, hogyan alakult volna az életem, ha ott abban a pillanatban elszenvedem ezt a megaláztatást.

Eljött az utolsó este, amikor Lillával beszélgetni kezdtem éjszaka a záróbuliban. Elég részeg volt már. Sokat ittunk együtt is a következő pár hónapban, de még az is olyan bájosan állt neki. Olyan kis butácska, de édes lett a nézése, olyan kis imádnivaló.

Mit vettem észre, a beszélgetés alatt eljutottunk oda, hogy a kezem a derekára, a kezére és talán még a lábára is tévedt – és nem szólt érte! Én pedig ettől a ténytől egyre magabiztosabban löktem a sódert. Majd felvetődött, hogy aludjunk együtt. Igen együtt. Valami baromságot kitaláltam, hogy miért nem tudok a saját helyemen aludni (szobatársam becsajozott, nem akarok zavarni blablabla). Csodák csodájára belement!

De tényleg csak aludtunk. Semmi több nem történt. Nem adta jelét, hogy bármit akarna tőlem. De nem is nagyon próbálkoztam.

Együtt. Alszok. Egy. Lánnyal. ÉN. Vészmadár.

Soha életemben nem történt még velem ilyen. És micsodaérzés volt az számomra! Úgy örültem neki, mint kisgyerek az ajándéknak. Napokig ez járt a fejemben: együtt aludtam gólyatáborban egy csajjal!

A következő héten két közös buli volt, a második egy születésnapi buli. A buli végén együtt távoztunk a helyszínről – kézen fogva! Én haza mentem, ő a kollégiumba.

Érintések voltak, kézfogás, némi taperolás… de megcsókolni nem hagyta magát. Semmi baj, majd eljön az is…

Így teltek a hetek. Sok buli volt, sok közös ivás. Sok érintés. És a legtöbbször nála aludtam. Az akkori haverom összejött Lilla szobatársnőjével, szóval így négyen buliztunk, és bent aludtunk a kollégiumban. A csajoknál. Igen. Lillával aludtam, és nem történt semmi. SEMMI. Próbáltam én, hogyne próbálkoztam volna, de nem nyertem semmit.

De nekem már ez is rengeteget jelentett. Elvégre egy "szűz lúzer" voltam, akinek igazából sohasem volt barátnője. Bár az első héten az egyetem alatt két csajjal is smároltam (eggyel a nyitóbulin, eggyel egy csütörtöki bulin), de az is csak ennyi volt. Persze az önbizalmamat már az is bőven megdobta. Olyan ez, mintha lefutnál 100 métert 50 másodperc alatt, de mivel eddig járni is nehezen tudtál, ezért örülsz ennek az eredménynek is.

Szóval együtt alszok egy lánnyal, akit fogdosok, és még ölelgetek is. Én pedig, mint a sivatagban a szomjhalál szélén járó, egyre mohóbban akartam inni újra és újra belőle. Utólag már látom, hogy igazából szennyvizet ittam, de akkor még a szennyvíz is nektárnak tűnt.

Ám jöttek a jelek. Egyre több helyről hallottam vissza, hogy Lilla a kollégium ribanca. Én pedig egyre mélyebbre süllyedtem a depresszióban, a nőgyűlöletben és a frusztrációban. Mert akárhogy néztem, a tény világos volt: sem Lilla sem senki más nem akar tőlem semmit. Oké, két csajjal smároltam buliban (egyik sem volt jó csaj), de azok részegek voltak, én meg jókor voltam jó helyen, és nem lett semmi több. Önértékelésem, lelkivilágom egyre sötétebb lett.

Igen, beleszerettem Lillába. Mondjuk ez szerintem nem kifejezetten Lillának szólt, hanem hogy végre van Valaki, aki által megtapasztalhatom ezt az érzést, hogy milyen egyáltalán megérinteni egy nőt, hallani a nevetését, vele aludni.

(Azt hiszem, ez a mai napig igaz rám. Kapcsolatfüggőség? Lehet. Inkább úgy mondanám, hogy a sötét múltban elszenvedett magányom és az emiatt kialakult pszichés problémáim miatt fóbiám van az egyedülléttől.)

De egyre több és több esetnek lettem tanúja. A saját szememmel láttam meg Lilla igazi énjét. És a legrosszabb az egészben, hogy eszébe sem jutott, hogy legalább ne előttem csinálja a dolgokat. Az egyik egyetemi discoban úgy tapadt rá az évfolyamtárs haveromra, mint a légypapír. Én hiába próbáltam vele legalább félig olyan simulva táncolni, elhúzódott tőlem. Őrá bezzeg nyomult, nem is akárhogy. Többször láttam, hogy smárol olyan srácokkal, akikkel aznap este találkozott először.

Tőlem, nem akart semmit. Én voltam a lúzer fiúbarát, akinek elég morzsákat adni, és mindent megtesz. Én voltam a vonzerő nélküli béta balfasz. Aki ANNYIRA szívesen lett volna vele, szerette volna. Akarta őt. Akart végre VALAKIT. 20 évesen akart volna végre egy barátnőt, egy társat, egy szexpartnert. Bármit.

Azt akartam érezni, hogy legalább egy kicsit elismernek férfiként. De nem kaptam ezt meg.

A legdurvább eset szintén egy kollégiumi buli volt, ahol megbeszéltük, hogy fent alszok. Erre mi történt? A buli vége felé Lilla mondta, hogy aludjak nyugodtan az ágyán. Ő meg összejött a korábban említett Alfahímmel. Igen. Csak úgy nála aludt. Haha… dehogy csak aludt. Jól megbaszatta magát. Én meg rakás szerencsétlenségként feküdtem az ő kollégiumi szobájába, és képtelen voltam aludni a gondolattól, hogy éppen most basszák meg őt, pár szobával odébb. És ehhez jó képet kéne vágnom? Nem vágtam jó képet. Azt hiszem, inkább hazamentem. Sírtam, vagy őrjöngtem, már erre sem emlékszek.

Azután már én is csak megdugni akartam. Már nem lett volna gyomrom járni is vele. Amíg csak halvány reménysugár is volt arra, hogy valójában nem ribanc, addig még akartam. A valóság általi arculcsapásom, és az elszenvedett megaláztatás után viszont már másként tekintettem rá. A lelki köteléket elengedtem. De testileg meg akartam kapni. Azt akartam, hogy engem is elismerjen férfiként legalább minimálisan. Azt akartam, hogy kihasználhassam én is.

Soha nem jött össze. Amikor ezt véglegesen beláttam, megszakítottam vele minden kapcsolatot. Onnantól nem is köszöntem neki.

Bár soha nem mondták így a szemembe, de az biztos, hogy akkor én voltam az évfolyam balfékje. Szerintem mindenki rajtam röhögött, hogy milyen béna vagyok.

Ezt a megaláztatást sohasem bocsátom meg. Sem neki, sem az egyetemi csajoknak, sem kollektíven a női nemnek. Mert eleve soha nem jutottam volna ilyen mélyre, hogy csúszómászóként koldulom a női figyelmet, ha úgy jutok be az egyetemre, hogy legalább egy kicsit is azt érzem, hogy férfiként van értékem. Ezt az érzést pedig csak úgy kaphatod meg, ha a nők megadják neked. Azáltal, hogy téged akarnak önként, önmagadért.

Emlékszek egy estére, amikor csak ketten aludtunk a szobában. Lilla akkor NAGYON berúgott. Gyakorlatilag ájultra itta magát. Akkor megpróbáltam tényleg elérni, hogy most történjen valami. Ellökte a kezem, eltolt magától. Nem mondta ki – félálomban volt – de még ilyen módon is elutasított. Bevallom, eljátszottam a gondolattal, hogy akarata ellenére most dugni fogok vele, úgyse fog emlékezni. Legalább bosszút álltam volna. De nem tettem meg. Igazából nem is éreztem vágyat. Még amikor megfogtam a combját vagy a derekát sem éreztem azt, hogy hú, de megkívántam. Magyarul fel sem állt. Hiába próbáltam volna szerintem megdugni, nem sikerült volna. Ilyen kereteken belül nem.

Mondhatnám, hogy Lilla hibája, amiért tovább fokozódott a depresszióm, haragom és nőgyűlöletem, de ez nem lenne igaz. Szerintem az incelek mindenképpen eljutnak a személyiségüktől függő nőgyűlölet szintjére, csak más úton. Valaki azért, mert még egy csókot sem kapott. Valaki azért, mert még randija sem volt. Valaki azért, mert volt randin, kapott csókot, de nem jutott tovább. Olyan ez, mintha fel akarnál mászni a falon. Az egyik egy métert sem tud megtenni, valaki tovább mászik – de mind leesik. Mindegy, hány métert másztál fel, mert nem sikerült feljutni a célig. A padlón vagy, akárhogy is nézed. Az egyik a folyamatos padlón maradás miatt lesz frusztrált megtört incel, a másik az esésektől.

De minden incel a padlón van.

És amíg a padlón van, addig a lelkiállapota sem fog javulni.

Ráadásul a sok zuhanástól keletkezett sérülések miatt, mire fel is tud mászni, legalább egyetlen silány minőségű falon, valószínűleg már olyan sebekkel rendelkezik, amik a cél elérése után sem fognak tudni teljesen begyógyulni.

Ez volt tehát Lilla. A büdös ribanc. Életem egyik nagy kudarca. 7 éves történet, de a tanulságát nem fogom soha elfelejteni. Had osszam meg veled is:

- Minden a vonzerődön múlik.

- A vonzerő nem tanulható.

(Hány, de hány könyvet és anyagot áttanulmányoztam már én, hogyan tudnék becsajozni annak idején… de persze a későbbi sikereimet nem ezeknek köszönhetem. Tanulhatsz szövegeket, viselkedésmintákat, de ha nincs vonzerőd cseszheted. Én is csak azért tudtam némi sikert elérni (azokat sem éppen a minőségi nőkkel), mert a külsőm előnyösebb oldala addigra kibontakozott. Nem mondom, hogy valami jó pasi lennék, de tény, hogyha előveszem a zselét és a jobb ruháimat, talán tudok magamból egy "eladható" fazont csinálni. Meg persze ha óriási szerencsém van.)

Az incelek számára befejezésül had adjak egy jótanácsot: Ne legyél senkinek sem a lábtörlője, sem a plüsskutyája, ahogy én voltam. Ha nem vonzódik hozzád a csaj, tökmindegy mit csinálsz, el fog utasítani.

Azonban, ha már el kell szenvedned az elutasítást, akkor őrizd meg az emberi méltóságodat. Egyenes gerincű emberként viseld a vereséget, ne olyan undorító pincsiként, ahogyan én tettem. Akkor először és utoljára.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://veszmadar-demonai.blog.hu/api/trackback/id/tr7115297434

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lucius01 2019.11.08. 17:59:24

"....férfiként van értékem. Ezt az érzést pedig csak úgy kaphatod meg, ha a nők megadják neked. Azáltal, hogy téged akarnak önként, önmagadért."

Pontosan. Ehhez nincs mit hozzáfűzni, ez a tömör lényeg. Az igazság. Csúnya? Az, de ez van. Elfogadtam.

"Minden a vonzerődön múlik."

Ugyancsak helyes megállapítás. Nem a duma, a "fellépés", a ruha, számít, hanem, az, hogy vonzódik-e szexuálisan, fizikálisan a lány hozzád. Ha nem, akkor kalap-kabát.

"A vonzerő nem tanulható."

Igaz. Vagy megvan, vagy nincs. Ha nincs....