Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

2019. december 06. 15:59 - Vészmadár.

Vészmadár Visszatekintései – Bori

Időrendben nézve, jelenleg Bori az utolsó visszatekintésem. Azóta nincs semmilyen más ismerkedési kísérletem, próbálkozásom Dórin kívül, nincsen senki más, aki felé nyitottam, és felém sem nyitott senki. Elengedtem a témát. Most már csak úgy élem a mindennapjaimat. Nem vagyok boldog, nem vagyok boldogtalan. Csak egy átlagember, aki dolgozni jár, vannak hobbijai (amiből pénzt is keres valamennyit), van élettársa, és hétvégenként egyszer piálós szórakozásban vesz részt.

De ez a bejegyzés most nem a jelenem elemzéséről szól. Hanem Boriról, illetve arról, amit ő képvisel.

Nehéz ezt a tanulságot – vagy inkább ezt az életigazságot - szavakba önteni. Leginkább így fogalmaznám meg:

A múlt hiányosságait nem lehet a jelenben pótolni. A múlt sérüléseit nem lehet a jelenben begyógyítani.

Tegyük fel, hogy egy gyerek nagyon szeretne kapni egy villanyvasutat. Nagyon-nagyon vágyik rá, nagyon szeretne vele játszani, epekedik érte. A szüleinek azonban nincs pénze rá. Nem tudják megvenni neki. A gyerek évekig vágyik rá, azonban sajnos nem kapja meg az élettől.

Sok évvel később, amikor már önálló jövedelme van, megtehetné, hogy vegyen egy olyan villanyvasutat, amilyenre gyerekkorában vágyott. Két eset következhet ebből:

- nem veszi meg, mert a ráfordított összeg fölösleges kiadás lenne, mivel NEM HOZNÁ SZÁMÁRA AZT A HASZNOT, MINT GYEREKKÉNT.

- megveszi, de hiába, mivel már nem gyerek, ezért NEM HOZNÁ SZÁMÁRA AZT A HASZNOT, MINT GYEREKKÉNT.

A hiány benne volt, úgy nőtt fel, hogy nem volt olyan játéka, amire nagyon vágyott volna. A jelenben viszont már hiába akarná ezt pótolni, nem lesz olyan hatása, ami a gyerekkorban kialakult beteljesületlen vágy érzésére megoldást jelentene.

Miért írom ezt? Nos lássuk Borit. Koncertjeim által ismertem meg, bejelölt még régen face-n. Én persze ráírtam, de pár egyszerű és sablonos üzenetváltáson kívül semmilyen jelét nem érzékeltem, hogy akarna tőlem valamit, így hát hagytam a dolgot. Végül azonban most nyáron csak ráírtam, és megbeszéltem vele egy találkozót. Milyen is ő jellemre?

22 éves. Teljesen introvertált. 183 magas, vékony. Arcra olyan kis átlagos de azért bájos csaj. Az egyik szemére egy kicsit problémás (nem tudom, mi a neve annak, amikor az egyik szeme "véknyabb"). Beszélgetni vele nagyon nehéz. De tényleg, NAGYON nehéz. Szinte semmi közös nincsen bennünk. Barátnői se nagyon vannak. Tudod, kivel jött a koncertjeimre? Az anyjával. Nagyon magába zárkózó. Ha én nem tartom fent a beszélgetést, és rajta múlik, tuti kínos csend lesz. Én általában jó vagyok a kínos csendek elkerülésében és a beszélgetés fenntartásában, de vele még én sem tudtam mit kezdeni. Amikor pedig már kínomban olyan dologra kérdeztem rá, ami korábban már szóba jött, kicsit olyan támadóan válaszolt, hogy "de már mondtam…".

Szóval személyiségre abszolút nem olyan alapanyag, akivel összeillenék. Semmi közös nincs bennünk. El sem tudom képzelni, milyen lett volna az együtt töltött idő egy párként. Elképzelhetetlennek tartom, hogy meg tudtam volna neki nyílni, hogy azt éreztem volna, hogy megért, hogy velem van. Hogy tényleg lelki társként tudnék rá gondolni. Pedig megpróbáltam. Érdeklődésnek elég csekély jelét láttam rajta – eltekintve attól, hogy eljött a megbeszélt találkozóinkra. Esküszöm, olyan érzésem volt, mintha nem is 100%-ig ő akarta ezt volna, hanem a szülei nógatták volna, hogy jöjjön!

De miért is vesződtem én ezzel a nővel, ha ilyen? Okés, átlagos külső egy magas lánynál, de ez önmagában még nem lenne indok. Nos azért, mert 22 éves…és…még…szűz.

Igen. Ilyen létezik. Én is akkorát csodálkoztam elsőre, hogy az csak úgy koppant. VAN ILYEN?!?! A mai világban? Igen, van, ezek szerint. Ezért is írtam, hogy nem tartom kizártnak, hogy a szülei nógatták, hogy jöjjön és találkozzunk. Gondolom (illetve ő is említette), hogy otthon rá szoktak kérdezni, hogy mikor lesz már barátja. "Maaaajd  leeesssz…"

Bennem rögtön lejátszódott életem filmje szexuális és lélektani szempontból. Vajon általa tudnám pótolni a kimaradt élményeket? Ha összejönnék vele, akkor begyógyulnának a régi sebek? Egészséges férfi válhatna belőlem, normális libidóval? Helyrejönnék, tényleg segítene, hogy stabil önbecsülésű, önmagát valóban szerető ember legyek?

Ez a remény vett rá, hogy találkozgassak vele. Igen, tudom, Dórival együtt lakok, nem is volt könnyű mindig kivitelezni. Viszont taktikázásban piszkosul jó vagyok. Ha erkölcsileg el akarsz ítélni, tedd meg nyugodtan. Nem érdekel. Nem én akartam ilyen lenni, nem ilyennek születtem, a világ tett ilyenné. Már régóta nem hiszek az elvek és hasonlók létezésében.

A világon mindenki magának akar jót. Tudod, ez olyan, hogy a gazdagok megengedhetik maguknak, hogy elveik legyenek, a hónapról-hónapra élők már kevésbé. Az erkölcs a hatalommal rendelkezők kiváltsága. Könnyű azt mondani, hogy legyél férfi, és állj ki magadért, ha balhés helyzet van – amennyiben te egy profi verekedő vagy. Könnyű azt mondani, hogy légy becsületes, és add vissza az elhagyott pénztárcát a jogos tulajdonosának – amennyiben te a minimálbér sokszorosát keresed meg havonta. Könnyű azt mondani, hogy ne legyél olyan kapcsolatban, amely nem tökéletes számodra – ha te jóképű vonzó alfahím vagy, aki válogathat a csajok között. Könnyű azt mondani, hogy légy hűséges és tisztességes – ha a te jellemfejlődésed jól alakult. Nem tapasztaltad meg az elutasítottság és a magány poklát; ha nem kellett évekig gyógyszert szedned az impotencia jellegű problémákra; ha nem költöttél már százezreket szexuálpszichológusokra (és még így sem vagy jól teljesen), ha te még sohasem voltál a "nem áll fel rendesen" gyötrelmes, lélekszaggató helyzetében, ha a csajod annak idején nem hordott volna el mindenféle "vén tatának" vagy "megyek megdugatni magam a kollégiumba, mivel te nem vagy képes rá" és emiatt nem alakulnak ki lelki sérüléseid. Ezt most jól esett kiírni magamból. Kibaszottul utálom a sok felszínes, képmutató erkölcscsőszt, akinek fogalma sincs másokról, és egy szemernyi empátia sem szorult belé.

Nyár volt, jó idő, így felmerült az ötlet, hogy ping-pongozzunk. Szerintem vagy 5 alkalommal találkoztunk így ping-pongozás céllal. Mármint tényleg csak ping-pongozás volt. Élveztem a játékot, bár feltűnt, hogy játékon kívüli dolgokról szinte semmit nem tudok elérni nála beszélgetés útján. Egyik alkalommal határozottabban léptem fel. Megmondtam neki, hogy szimpatikusnak találom mind emberként, mind nőként. Melyik oldalához szeretné, ha közelednék? Válasz: "találkozzunk még párszor, és meglátjuk".

A találkozóink természetesen nem csak ebből álltak. Voltak séták, beültünk többször inni egy üdítőt. Barangoltunk a város félreesőbb helyein. Egyszer kimentünk még strandra is, ahol annyit értem el, hogy megfogtam a kezét pár másodpercre, de mivel éreztem, hogy számára ez kényelmetlen, ezért inkább elengedtem.

És ez mindig így volt. Szerintem volt vagy tíz találkozónk, de egyik alatt sem éreztem azt, hogy bármit is elértem volna. Egy lépést nem éreztem, hogy sikerült volna közelednem hozzá. Akárhogy próbálkoztam, mintha levegőn akartam volna lépcsőt mászni.

Érdekes, mert kevés facebook-os beszélgetésünk során az esetek kb. harmadában ő írt rám. Egy amolyan "szia, hogy vagy?" kérdéssel, amiben természetesen semmi fantázia nem volt. Én persze igyekeztem mindig hosszabb, beszélgetés előrelendítésére alkalmas válaszokat adni, viszont így sem lett olyan laza, fesztelen kommunikáció, mint kellett volna.

Az utolsó találkozónk egy amolyan kirándulósabb helyen volt. Leültünk egy padra, nem volt senki körülöttünk. Eldöntöttem, hogy, na, márpedig én most itt bepróbálkozok, meg akarom csókolni.

 Akkor lejátszottam magamban két lehetséges forgatókönyvet:

Ha visszacsókol, akkor onnantól kezdve rálépek erre az ösvényre. Onnantól hazaköltözök anyámhoz, és ha kell, még hónapokig fogok ilyen szűzies randevúkat csinálni. Nincs több csajozás, igyekszek egy stabil, normális, valóban életre szóló kapcsolatot kialakítani.

Ha elfordítja a fejét, akkor pedig vele hagyom abba a találkozókat. Onnantól kész, vége, csak Dórira koncentrálok, és befejeztem a titkos próbálkozásokat a csajozás terén, melynek célja a régi hegek begyógyítása lenne a lelkemen.

Elfordította a fejét.

Furcsa egyébként… magamnak be kell vallanom valamit. Bori egyáltalán nem érdekelt volna, ha nem lett volna szűz. Nekem ő számomra egy átlagos külsejű, személyiségben egyáltalán nem passzoló csaj lett volna. Bár nyilván egy átlagos 22 éves csaj is bőven vonzó az átlagférfi számára, de ezen kívül semmilyen tulajdonsága nem volt, ami megragadott volna. Kivéve a szüzessége.

És megjegyzem, tényleg nem éreztem azt, hogy bejönnék neki. Ha ennyi találkozó után még egy csók sem fért bele, akkor tényleg fölöslegesen próbálkozok. Barátra nincs szükségem, engem nem a barátsága érdekel. A női oldalához pedig a hetek (hónapok?) alatt sem engedte, hogy közelebb kerüljek. Akkor miben reménykedjek? Valójában nem is értem, akkor minek találkozott velem. Hát mit kellett volna tennem még érte? Változatos programok, folyamatos kapcsolattartás; de ha úgy érzed, hogy zárt ajtón kopogtatsz, egy idő után feladod. Tényleg, ha legalább egy rohadt csókot kapok, már teljesen másként álltam volna a dologhoz. Mondjuk engedje, hogy hazakísérjem, és a lépcsőháznál. Vagy legalább ne jött volna mellettem séta közben mindig olyan unott kisugárzással.

Boldog lettem volna akkor, ha őt megkapom? Ha lett volna egy szűz, de egyébként semmiben sem hozzám illő barátnőm, akivel 27 évesen ISMÉT ANYÁMMAL LAKVA jártam volna?

Nem. Ezért a dologért 5 éve még a lelkemet is eladtam volna. Most már nem. Ez a villanyvasút már nem tett volna így boldoggá.

Ha lett volna olyan opció, hogy pár hétig a szeretőmmé tegyem, akkor éltem volna vele. Ha Dórival szakítottunk volna, és mindenképpen visszakényszerülök a szülői házamba, akkor éltem volna vele. Jobb lett volna a magánynál és a keserűségnél. De az életemet már nem rúgtam volna fel emiatt. Egyszerűen rádöbbentem, hogy ez a hajó már végleg elment, és kész. Olyan ember, olyan férfi már úgysem leszek, mint amilyen szerettem volna lenni régen. A szexuálpszichológiai fejlődésem így alakult és ezen már semmilyen hatás, nő, terápia nem fog segíteni. Nem leszek sosem magas életkedvű, energikus, életszerető férfi, aki reggel álló műszerrel ébred, és szétfeszíti a libidója.

De, mint írtam, már elengedtem ezt. Ez jutott, pont. Végülis összességében így sem panaszkodhatok annyira a jelenlegi életemre.

Bár szex csak hetente egyszer van… bár Dóri minden nap kívánná, ha rajta múlna.

Abba pedig bele sem merek gondolni, mi lesz évek múlva.

Főleg, ha megtudja, hogy az utóbbi időben a hétvégi szexekhez bizony hozzájárult az a negyed pirula, amely 25 milligramm szildenafilnak felel meg...

Miért nem kaphattam én az élettől 5-10 évvel ezelőtt egy Borit?! Miért kellett ennyire kisiklania életem villanyvasútjának?

 

 

Később, miután ezt a cikket megírtam: a buszon véletlenül találkoztam Borival. Nem bírtam megállni, odamentem hozzá. Megkérdeztem tőle, hogy mi volt a baj, miért nem jelentkezett, mit csináltam rosszul. Elvégre találkoztunk vagy tízszer is, különböző helyekre mentünk el, együtt töltöttük az időt, igyekeztem megfelelően közeledni felé.

Válasz: Semmi. „De tényleg, nem volt semmi baj.”

Semmi? Akkor mégis miért éreztem úgy, mintha egy sziklán kopogtatnék? Miért nem lehet ezt nyíltan megmondani? Nem vagyok elég helyes neki? Vagy személyiségre nem talált jónak? Vagy tényleg, min ment el a dolog?

Aznap még rá is írtam, hogy remélem nem jött le rosszul ez a buszos dolog, de mindenképpen tudni akartam, mi a helyzet. Megfogalmaztam egy több mondatból álló, szép üzenetet.

Vissza se írt.

Legalább, mostmár tudom, hogy jól döntöttem, amikor nem áldoztam rá többet.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://veszmadar-demonai.blog.hu/api/trackback/id/tr6515341266

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.