Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

2019. november 08. 15:39 - Vészmadár.

Vészmadár Visszatekintései – Lilla

Mi a különbség a ribanc és a büdös ribanc között? A ribanc mindenkivel lefekszik, a büdös ribanc mindenkivel lefekszik, csak veled nem. Ez a régi vicc tökéletesen bemutatja, milyen tapasztalatot szereztem Lilla által.

A történet már régi, mégis valamiért úgy érzem, ezt is meg kell írnom. Lilla volt az a lány, aki az akkor bennem egyre erősebben izzó nőgyűlöletet további sebességfokozatba kapcsolta.

2012-ben járunk, az egyetemi éveim megkezdésekor. Lillát gólyatáborban ismertem meg. Alacsony, de formás csaj, van benne egy kislányos bájosság egy amolyan cukiság, amitől a férfiakban egyaránt aktiválódik a védelmező ösztön, és a "hú de rommá kéne dugni" érzés. Én 20 éves voltam akkor, ő egy évvel fiatalabb tőlem.

Maga a történet igazából csak pár hónapos tragikus fejezet az életemben. Tragikus? Inkább tragikomikus…

Gólyatábor… az elkerülhetetlen felismerés első mérföldköve volt annak, mekkora bajban is vagyok, mennyire kisiklott már akkor a lelkivilágom, milyen hátrányt kell behoznom. Írás közben eszembe jutott az a pillanat, amikor a csoportunk összegyűlt este, és ivászat közben az egyik szervező – tipikus tesztoszteronbomba Alfahím alkat- kitalálta, hogy játsszunk olyan játékot, hogy mindenki elmondja mikor veszítette el a szüzességét és milyen pózban. Én pedig egyre idegesebben hallgattam, ahogyan a többiek – főként a csajok – milyen válaszokat adnak; mialatt bennem egyre inkább növekedett a rettegés a pillanattól, amikor rám kerül a sor. És bár mindenféle hazugság eszembe jutott, mégis biztos voltam benne, hogy egyből kiszúrják, hogy kamuzok, és onnantól nyilvánvalóvá válik a szégyenem. Lilla angyali arccal valami olyasmit mondott talán, hogy "16, és… kutyus". Mit tehettem volna? Kimegyek? Azzal ugyanúgy elárultam volna, hogy számomra kényelmetlen ez a dolog, és rögtön világosság válik akkor is, hogy bizony ez a srác egy szűz lúzer.

Szerencsére végül nem került rám a sor, valami miatt megszakadt ez a játék. Ezért nagyon hálás vagyok, mert nem tudom, hogyan alakult volna az életem, ha ott abban a pillanatban elszenvedem ezt a megaláztatást.

Eljött az utolsó este, amikor Lillával beszélgetni kezdtem éjszaka a záróbuliban. Elég részeg volt már. Sokat ittunk együtt is a következő pár hónapban, de még az is olyan bájosan állt neki. Olyan kis butácska, de édes lett a nézése, olyan kis imádnivaló.

Mit vettem észre, a beszélgetés alatt eljutottunk oda, hogy a kezem a derekára, a kezére és talán még a lábára is tévedt – és nem szólt érte! Én pedig ettől a ténytől egyre magabiztosabban löktem a sódert. Majd felvetődött, hogy aludjunk együtt. Igen együtt. Valami baromságot kitaláltam, hogy miért nem tudok a saját helyemen aludni (szobatársam becsajozott, nem akarok zavarni blablabla). Csodák csodájára belement!

De tényleg csak aludtunk. Semmi több nem történt. Nem adta jelét, hogy bármit akarna tőlem. De nem is nagyon próbálkoztam.

Együtt. Alszok. Egy. Lánnyal. ÉN. Vészmadár.

Soha életemben nem történt még velem ilyen. És micsodaérzés volt az számomra! Úgy örültem neki, mint kisgyerek az ajándéknak. Napokig ez járt a fejemben: együtt aludtam gólyatáborban egy csajjal!

A következő héten két közös buli volt, a második egy születésnapi buli. A buli végén együtt távoztunk a helyszínről – kézen fogva! Én haza mentem, ő a kollégiumba.

Érintések voltak, kézfogás, némi taperolás… de megcsókolni nem hagyta magát. Semmi baj, majd eljön az is…

Így teltek a hetek. Sok buli volt, sok közös ivás. Sok érintés. És a legtöbbször nála aludtam. Az akkori haverom összejött Lilla szobatársnőjével, szóval így négyen buliztunk, és bent aludtunk a kollégiumban. A csajoknál. Igen. Lillával aludtam, és nem történt semmi. SEMMI. Próbáltam én, hogyne próbálkoztam volna, de nem nyertem semmit.

De nekem már ez is rengeteget jelentett. Elvégre egy "szűz lúzer" voltam, akinek igazából sohasem volt barátnője. Bár az első héten az egyetem alatt két csajjal is smároltam (eggyel a nyitóbulin, eggyel egy csütörtöki bulin), de az is csak ennyi volt. Persze az önbizalmamat már az is bőven megdobta. Olyan ez, mintha lefutnál 100 métert 50 másodperc alatt, de mivel eddig járni is nehezen tudtál, ezért örülsz ennek az eredménynek is.

Szóval együtt alszok egy lánnyal, akit fogdosok, és még ölelgetek is. Én pedig, mint a sivatagban a szomjhalál szélén járó, egyre mohóbban akartam inni újra és újra belőle. Utólag már látom, hogy igazából szennyvizet ittam, de akkor még a szennyvíz is nektárnak tűnt.

Ám jöttek a jelek. Egyre több helyről hallottam vissza, hogy Lilla a kollégium ribanca. Én pedig egyre mélyebbre süllyedtem a depresszióban, a nőgyűlöletben és a frusztrációban. Mert akárhogy néztem, a tény világos volt: sem Lilla sem senki más nem akar tőlem semmit. Oké, két csajjal smároltam buliban (egyik sem volt jó csaj), de azok részegek voltak, én meg jókor voltam jó helyen, és nem lett semmi több. Önértékelésem, lelkivilágom egyre sötétebb lett.

Igen, beleszerettem Lillába. Mondjuk ez szerintem nem kifejezetten Lillának szólt, hanem hogy végre van Valaki, aki által megtapasztalhatom ezt az érzést, hogy milyen egyáltalán megérinteni egy nőt, hallani a nevetését, vele aludni.

(Azt hiszem, ez a mai napig igaz rám. Kapcsolatfüggőség? Lehet. Inkább úgy mondanám, hogy a sötét múltban elszenvedett magányom és az emiatt kialakult pszichés problémáim miatt fóbiám van az egyedülléttől.)

De egyre több és több esetnek lettem tanúja. A saját szememmel láttam meg Lilla igazi énjét. És a legrosszabb az egészben, hogy eszébe sem jutott, hogy legalább ne előttem csinálja a dolgokat. Az egyik egyetemi discoban úgy tapadt rá az évfolyamtárs haveromra, mint a légypapír. Én hiába próbáltam vele legalább félig olyan simulva táncolni, elhúzódott tőlem. Őrá bezzeg nyomult, nem is akárhogy. Többször láttam, hogy smárol olyan srácokkal, akikkel aznap este találkozott először.

Tőlem, nem akart semmit. Én voltam a lúzer fiúbarát, akinek elég morzsákat adni, és mindent megtesz. Én voltam a vonzerő nélküli béta balfasz. Aki ANNYIRA szívesen lett volna vele, szerette volna. Akarta őt. Akart végre VALAKIT. 20 évesen akart volna végre egy barátnőt, egy társat, egy szexpartnert. Bármit.

Azt akartam érezni, hogy legalább egy kicsit elismernek férfiként. De nem kaptam ezt meg.

A legdurvább eset szintén egy kollégiumi buli volt, ahol megbeszéltük, hogy fent alszok. Erre mi történt? A buli vége felé Lilla mondta, hogy aludjak nyugodtan az ágyán. Ő meg összejött a korábban említett Alfahímmel. Igen. Csak úgy nála aludt. Haha… dehogy csak aludt. Jól megbaszatta magát. Én meg rakás szerencsétlenségként feküdtem az ő kollégiumi szobájába, és képtelen voltam aludni a gondolattól, hogy éppen most basszák meg őt, pár szobával odébb. És ehhez jó képet kéne vágnom? Nem vágtam jó képet. Azt hiszem, inkább hazamentem. Sírtam, vagy őrjöngtem, már erre sem emlékszek.

Azután már én is csak megdugni akartam. Már nem lett volna gyomrom járni is vele. Amíg csak halvány reménysugár is volt arra, hogy valójában nem ribanc, addig még akartam. A valóság általi arculcsapásom, és az elszenvedett megaláztatás után viszont már másként tekintettem rá. A lelki köteléket elengedtem. De testileg meg akartam kapni. Azt akartam, hogy engem is elismerjen férfiként legalább minimálisan. Azt akartam, hogy kihasználhassam én is.

Soha nem jött össze. Amikor ezt véglegesen beláttam, megszakítottam vele minden kapcsolatot. Onnantól nem is köszöntem neki.

Bár soha nem mondták így a szemembe, de az biztos, hogy akkor én voltam az évfolyam balfékje. Szerintem mindenki rajtam röhögött, hogy milyen béna vagyok.

Ezt a megaláztatást sohasem bocsátom meg. Sem neki, sem az egyetemi csajoknak, sem kollektíven a női nemnek. Mert eleve soha nem jutottam volna ilyen mélyre, hogy csúszómászóként koldulom a női figyelmet, ha úgy jutok be az egyetemre, hogy legalább egy kicsit is azt érzem, hogy férfiként van értékem. Ezt az érzést pedig csak úgy kaphatod meg, ha a nők megadják neked. Azáltal, hogy téged akarnak önként, önmagadért.

Emlékszek egy estére, amikor csak ketten aludtunk a szobában. Lilla akkor NAGYON berúgott. Gyakorlatilag ájultra itta magát. Akkor megpróbáltam tényleg elérni, hogy most történjen valami. Ellökte a kezem, eltolt magától. Nem mondta ki – félálomban volt – de még ilyen módon is elutasított. Bevallom, eljátszottam a gondolattal, hogy akarata ellenére most dugni fogok vele, úgyse fog emlékezni. Legalább bosszút álltam volna. De nem tettem meg. Igazából nem is éreztem vágyat. Még amikor megfogtam a combját vagy a derekát sem éreztem azt, hogy hú, de megkívántam. Magyarul fel sem állt. Hiába próbáltam volna szerintem megdugni, nem sikerült volna. Ilyen kereteken belül nem.

Mondhatnám, hogy Lilla hibája, amiért tovább fokozódott a depresszióm, haragom és nőgyűlöletem, de ez nem lenne igaz. Szerintem az incelek mindenképpen eljutnak a személyiségüktől függő nőgyűlölet szintjére, csak más úton. Valaki azért, mert még egy csókot sem kapott. Valaki azért, mert még randija sem volt. Valaki azért, mert volt randin, kapott csókot, de nem jutott tovább. Olyan ez, mintha fel akarnál mászni a falon. Az egyik egy métert sem tud megtenni, valaki tovább mászik – de mind leesik. Mindegy, hány métert másztál fel, mert nem sikerült feljutni a célig. A padlón vagy, akárhogy is nézed. Az egyik a folyamatos padlón maradás miatt lesz frusztrált megtört incel, a másik az esésektől.

De minden incel a padlón van.

És amíg a padlón van, addig a lelkiállapota sem fog javulni.

Ráadásul a sok zuhanástól keletkezett sérülések miatt, mire fel is tud mászni, legalább egyetlen silány minőségű falon, valószínűleg már olyan sebekkel rendelkezik, amik a cél elérése után sem fognak tudni teljesen begyógyulni.

Ez volt tehát Lilla. A büdös ribanc. Életem egyik nagy kudarca. 7 éves történet, de a tanulságát nem fogom soha elfelejteni. Had osszam meg veled is:

- Minden a vonzerődön múlik.

- A vonzerő nem tanulható.

(Hány, de hány könyvet és anyagot áttanulmányoztam már én, hogyan tudnék becsajozni annak idején… de persze a későbbi sikereimet nem ezeknek köszönhetem. Tanulhatsz szövegeket, viselkedésmintákat, de ha nincs vonzerőd cseszheted. Én is csak azért tudtam némi sikert elérni (azokat sem éppen a minőségi nőkkel), mert a külsőm előnyösebb oldala addigra kibontakozott. Nem mondom, hogy valami jó pasi lennék, de tény, hogyha előveszem a zselét és a jobb ruháimat, talán tudok magamból egy "eladható" fazont csinálni. Meg persze ha óriási szerencsém van.)

Az incelek számára befejezésül had adjak egy jótanácsot: Ne legyél senkinek sem a lábtörlője, sem a plüsskutyája, ahogy én voltam. Ha nem vonzódik hozzád a csaj, tökmindegy mit csinálsz, el fog utasítani.

Azonban, ha már el kell szenvedned az elutasítást, akkor őrizd meg az emberi méltóságodat. Egyenes gerincű emberként viseld a vereséget, ne olyan undorító pincsiként, ahogyan én tettem. Akkor először és utoljára.

1 komment
2019. október 18. 18:02 - Vészmadár.

Szelektív empátia – kinek mennyi jár?

"Az empátia avagy beleérző képesség, amivel egy másik ember vagy élőlény lelkiállapotába tudjuk helyezni magunkat.[1] Az empátia megnyilvánulása például, ha valaki egy másik ember bánatát hallgatva, egy másik élőlény szenvedését látva, önmagát az adott helyzetbe beleképzelve saját élményként éli meg." – Wikipedia

Ugye emlékszünk Zente gyermekre? Akinek nemrég összesen 700 millió forintot gyűjtöttek össze civil adakozók, hogy a nagyon súlyos betegségére orvossághoz jusson. Hihetetlen médiafelhajtás volt körülötte, aminél már csak a hozzászólások voltak keményebbek. Megosztások, like-ok, reklámok özöne árasztotta el az internetet. A felhasználók egymást túllicitálva hirdették a sajnálatukat, támogatásukat, sopánkodásukat, jókívánságaikat. Jajj volt annak, aki akár csak egy minimálisan is megpróbálta reálisan megközelíteni a dolgot! A vérmamák feldühödött ragadozó módjára vetették rá magukat, virtuális lincseléssel büntetve az illetőt.

Furcsa az emberek kollektív mértékű empátiája az egyes negatív helyzetben lévő csoportok felé - és akkor még finoman fogalmaztam! Próbálom benne megtalálni a logikát, az értelmes gondolatmenetet, amelyek eredményeképpen méri az empátiáját a társadalom, de valahogy nem bírom megfejteni. Látok rá magyarázatot – amit később meg is osztok – de az se nem logikus, se nem értelmes, főleg nem épp önzetlen.

700 millió forint egyetlen másfél éves gyermekért. Oké, aranyos, kedves, megható. Tényleg sajnálja az ember. Azonban nem hagy békén a gondolat… ennek a hatalmas empátiának eredményeképpen összegyűjtött 700 millió forintot biztos, hogy helyes volt mindössze egyetlen életre költeni? Akinek az összeg továbbra sem garantálja a teljes gyógyulását; valószínűleg még szükség lesz újabb és újabb kiadásokra, a terápiákról nem is beszélve. Vajon hány olyan fehér magyar gyerek van, akit nem 700, hanem már 70 millióból meg lehetne menteni? Esetleg nem is 70, hanem 20 millióból. Vagy 10-ből. Vagy 5-ből. Vajon 700 millió forintból, ha nem is célzottan akarnánk valakit meggyógyítani, hanem csak úgy általánosan segítséget nyújtani – jelen esetben a beteg gyerekeknek – hány gyereknek lehetne segíteni, ha azt másféleképpen használnák fel? Mondjuk egy gyermekkórház teljes fejlesztésére. Gépek, műszerek, eszközök, kellékek, gyógyszerek, orvosok és ápolók finanszírozására.
Vajon hány életet menthettek volna meg belőle?

Mondanom sem kell, eszem ágában sem lenne ezt a véleményt nyíltan hangoztatni, mert én is ugyanúgy áldozatául esnék a virtuális lincselésnek, ráadásul olyan mértékű ellenszenvet keltene az ismerőseimben (ismerjük a birka logikát, amikor valakit már csak azért utálnak, mert ezt várja el az embermassza), hogy utána lehúzhatnám magam.

Viszont valódi érvet valahogy egyszer sem olvastam, amikor valaki egy kicsit is az enyémhez hasonló véleményt fogalmazott meg. Pár ilyen kérdés, és a rájuk vonatkozó válaszom:
"És ha a te gyereked lenne?": Nyilván, ha az enyém lenne, akkor én is minden eszközt megtennék, mivel a SAJÁT gyerekem sorsa érdekelne. De NEM az enyém. Én külső szemmel nézem emiatt. És külső szemmel továbbra sem értek egyet az egész folyamattal.
"Mindenkinek joga van arra költeni, amire akar, mi közöd hozzá?" Egyrészt ez továbbra sem magyarázat a tettek mozgatórugóira. Másrészt nyilván érdekel, mivel egy országban lakunk, közvetetten hatással vannak az én életemre. Ha egy országban a többség vérfeminista, akkor az az ország vérfeminista lesz. Ha az országban bolondok laknak, akkor bolond ország lesz. Mind formáljuk a környezetünket. Én pedig nyilván jobban örülnék, ha egy számomra megfelelő társadalomban élnék.
"Most komolyan sajnálod tőle?" Én minden tisztességes fehér magyar ember családjának jó egészséget kívánok, és nem sajnálom tőlük a segítséget. Ettől még továbbra sincs megmagyarázva a jelenség. A segítség ugyanis nem csak úgy terem, hanem jelen esetben kő keményen elő kellett állítani, aminek az erőforrásaiból talán sokkal több és nagyobb segítségeket is lehetett volna megvalósítani.
"Te ######################################################################################################### (tetszőleges szidás, átkozódás, degradálás behelyettesítendő)"
Hát ez nem érv. Bár tény, hogy ezt a választ adnák nekem is a legtöbben, ahogy a többi hozzám kicsit is hasonlóan gondolkodónak adták.

A valódi érvet sejtem egyébként, bár az már nem férne meg a társadalom cuki kis jótékony lelkének. Szerintem semmi másról nincs szó, minthogy a jóságos fensőbbség máza mögött az emberek még mindig főként primitív ösztönlények, akik képtelenek ellenállni még a legátlátszóbb érzelmi manipulációnak is. A csordaszellem uralkodik, ha felkapnak valamit, akkor a saját véleményüket is automatikusan a nyájhoz igazítják. Ha most az terjedt el, hogy a "jó" emberek adakoznak Zentének, akkor ők is ezt hangoztatják.

Ez az egész semmi másról nem szól, minthogy ők magukat jó embernek érezzék. Lehet, hogy amúgy egy rongy ember, aki rosszindulatával nehezíti a munkahelyen a kollégái életét, lehet, hogy lelki sérültet nevel a saját gyerekéből, hogy kisemmizi az elvált férjét, de nem baj. A párezer forintos adományával jegyet váltott a jó emberek klubjába. A vérmama pedig innentől nyugodtan fog aludni.

Felmerül bennem a kérdés azonban, hogy egyáltalán miért van szükség médiafelhajtásra? Ha valaki alapból úgy érzi, hogy ő egy önzetlen, segítőkész személy, aki magán viseli embertársai sorsát, és segíteni akar rajtuk, akkor bármikor megteheti, reklámok nélkül. Ez egy nagyon szép dolog is lenne – ha igaz lenne. Ez esetben azonban nem lenne szükség ekkora marketingre. Segíteni akarsz? Oké, menj le a legközelebbi kórházba, és nézz körül, mit tehetsz. Vagy csak menj el egy magyar minimálbéres családhoz, akik halmozzák a tartozásokat, mert nem jutnak egyről a kettőre. Ja, hogy ezt nem lenne trendi hirdetni utána? Hogy ezzel nem tudnád bizonyítani, hogy te milyen jó ember vagy?

Ugyanis a valóban jó emberek nem önmarketing okán cselekszenek jót. A valóban jó emberek nem érzik szükségét, hogy kommentben hirdessék, hogy "én is adtam!". De még selfie-t sem fognak csinálni. A tettért csinálják, amit csinálnak, nem a társadalmi pirospontok begyűjtéséért.

És ez irritál engem a legjobban. Hogy a jóság és önzetlenség mázát leszűrve valójában ugyanúgy rohadást tapasztalunk. Olyan szinten képmutató társadalomban élünk, hogy majd elhányom magam.
Képmutató. Felszínes. Rosszindulatú. Primitív, ösztönvezérelt. Birka. Leginkább ezek a szavak jutnak eszembe.
Megjegyzés: Igen, szándékosan hangsúlyoztam ki többször is, hogy magyar család. Akinek van saját kézből származó tapasztalata a cigányságról, az megérti, hogy miért. A cigány számomra nem ember.

Van azonban egy olyan réteg, amely hiába szenved folyamatosan negatív hatásoktól az életében, valahogy ők mégsem nyernek empátiát a társadalomtól. Empátiát? Francokat… nemhogy támogatást, vagy együttérzést nem kapnak, hanem még bele is rúgnak egyet, valahányszor szem elé kerülnek.

Ezek az önkéntelen cölibátusban élő férfiak (incelek).

Már eleve, ha te a huszonegyedik században férfi vagy, fehér, heteroszexuális és "ne adj isten" konzervatívabb, esetleg keresztényibb értékrendet képviselsz, akkor szerencsés esetben csak a nulláról indulsz, nem hátránnyal.
De ha még önkéntelen cölibátusban is szenvedsz… na akkor garantált a katasztrófa. Kétféle fő megközelítési iránnyal lehet találkozni, valahányszor szóba jön a téma, szem elé kerül egy incel.

Az első szerint aki incel, az lúzer. Egy utolsó vesztes, egy életképtelen béna szar. És hogy jól belerúgjanak még az amúgy is padlón lévő férfiba, nem győzik minden lehetséges alkalommal hangsúlyozni: a SAJÁT hibájából. Mert neki biztos a SAJÁT hibájából nincsen nője, a SAJÁT balfaszsága miatt nem állnak vele szóba, a SAJÁT tökéletlensége miatt nem ért el sikereket a nőknél. Mert "tennie kellene érte". Gyakori megjegyzés még, hogy "baszik a seggét felemelni". Tehát még nem elég, hogy lúzer, még lusta is, aki ráadásul rosszindulatú, irigy, gerinctelen, gyűlölködő. Olyan szinten negatív és degradáló jelzőkkel illetik, hogy az ember lelki szemei előtt szinte egy Gollam és Jabba keveredéseként létrejött förtelem jelenik meg.

A másik csoport megközelítése hasonló. Az incelek lúzerek, bénák, nyomorékok, szerencsétlenek. Viszont ők úgy vélik, hogy aki lúzer, az kussoljon és törődjön bele. A természetben is az erősebb kutya baszik. Működik a természetes szelekció, ez van, ha nem tetszik, akaszd fel magad. Ez a csoport nem az incelek hiányosságait támadja és a saját hibájának akarja beállítani, hanem lekezelő módon, fölényes közönnyel hirdeti, hogy mindenki maradjon nyugton, ne pattogjon. "A csicska fogadja el, hogy csicska." Törődj bele a természet által rád osztott pozícióba. És pont.

Segítségnyújtásról szó sem lehet az incelek felé a társadalom szerint. Ha valaki felvetné, hogy talán számukra is járhatna egy minimális kis támogatás, még őt magát fogják támadni, hogy mit képzel. Még ilyen hülyeséget, hogy segítsünk elesett, a magányba beleőrült embertársainkon?! Hogy képzeli ezt!? Az ilyen életképtelenek meg is érdemlik a sorsukat.

Hmmm… oké. Tehát aki életképtelen, az meg is érdemli. Rendben. Ezen logika mentén akkor miért is adtunk Zente gyereknek 700 millió forintot? Hát természetes szelekció van... Minek akarnánk segíteni a túlélését egy olyan egyednek, aki már másfél éves korában is súlyosan génhibás, a túlélése erősen megkérdőjelezhető, továbbá ezeket a géneket nem is lenne jó, ha továbbadná? Miért akarunk beleszólni az evolúció dolgába? Kövezzetek meg, de én komolyan nem értem, mi a különbség. Ja, hogy Zentét aranyos, bájos megvilágításba helyezik, szándékosan hatásvadász megközelítésben? Elvégre egy tolószékes gyerek, amint tolószékes kutyát simogat, hát az betalál…

Hmmm… oké. Az incelek a saját lúzerségük miatt szenvednek? Oké, akkor ne segítsünk nekik. Elvégre a megközelítés szerint a saját döntéseik és saját maguk választotta tehetetlenségük miatt jár nekik a magányosság kínja. Jól van. De akkor ne segítsünk az elvált nőknek sem. Akkor ne járjon nekik adókedvezmény, támogatás, ne részesüljenek semmilyen előnyben, ami nem jár mindenkinek. Ne élvezzenek pozitív elbírálást egyetlen pályázatnál, vagy bármilyen döntés tekintetében. Elvégre ŐK választották azt a férfit, akihez hozzámentek. Hát elvégre te voltál a hülye. Miért mentél hozzá? A SAJÁT hibád. Mert lusta voltál több időt tölteni az ismerkedéssel. Mert akaratgyenge vagy és nem bírtál ellenállni. A SAJÁT döntéseid eredményeképpen jutottál ide. Ver otthon a férjed? Meg is érdemled. Hát a TE hibád. Miért nem védekezel? Ki mondta amúgy is, hogy menj hozzá?

Értjük már, hol a hiba? Ha mindenki a saját életéért felelős, akkor bánjunk MINDEN emberrel ennek megfelelően korától függetlenül. Ha az evolúciós szelekció elméletét követjük, akkor hagyjunk MINDENKIT ennek megfelelően érvényesülni az életben.

Ha azonban úgy döntünk (egyébként nagyon helyesen), hogy összetartunk, és megpróbálunk segíteni embertársainkon, akkor viszont MINDENKIN próbáljunk meg segíteni. Ne csak egy-egy réteget emeljünk ki, akiket aztán támogatunk, hogy eleget tegyünk a saját képmutató, felszínes társadalmunk elvárásainak. Hanem igyekezzünk a tőlünk telhető mértékben jobbá tenni a nehéz sorsúak életét, akik – és most minden áldozathibáztató gyökér jól figyeljen – nem önszántukból vannak abban az élethelyzetben, amiben. Nem önként választották a magányt, a számkivetettséget, a társtalanságot. Mert bármilyen hihetetlen, incelnek lenni NEM JÓ. És akik ebben az állapotban vannak, nagyon szívesen módosítanának rajta.

Hogyan segítsünk nekik? Hát erre összefoglaló és megvalósítható tervet nem fogok tudni írni. Ehhez nálam sokkal okosabb emberek összesített munkájára lenne szükség. De azért van néhány dolog, ami bárki számára betartható.
Például ne cseszegessük őket. Ne rúgjunk beléjük még egyet, amikor már a padlón vannak. Ne csináljunk úgy, mintha a saját döntésük miatt lennének magányosak. Ne vessük a szemükre, hogy "agglegények". Ne kérdezgessük őket olyan dolgokról, hogy mikor csajozol már be, vagy hogy miért nincs barátnőd. A legjobb, ha egyáltalán nem piszkáljuk őket ilyen dolgokkal. A háta mögött se beszéljük ki. És ami a legfontosabb: ne hazudjunk nekik. Nem kell olyan bullshitekkel tömni a fejüket, hogy csak nem elég pozitív a személyiségük, hogy nem próbálkoznak eleget, vagy hogy új ruhával és frizurával már nem is lesz semmi bajuk. Ne akarjuk jobbnak beállítani az életüket önmaguk előtt, mint amilyen valójában. Nem kellenek üres szövegek, hogy szex és társ nélkül is lehet élni és hasonlók. Ezekkel csak sót szórunk a sebbe. Ha egy anonim fórumon egy incel éppen levezeti a frusztrációt, ne hergeljük tovább. Ha nem akarunk neki segíteni, inkább ne mondjunk semmit. Épp elég nehéz az inceleknek, hogy a való életben viselniük kell a "még nem tébolyodtam meg teljesen a magánytól" álarcot. Legalább online had enyhítsenek kicsit a kínon azáltal, hogy kiírhatják magukból az indulataikat. Ne rúgjunk beléjük még egyet.
Az incelek számára már azáltal segítséget nyújtunk, ha nem ártunk nekik.

Ha a társadalom össze tud gyűjteni 700 millió forintot egyetlen beteg gyermek számára, akkor egy egész tömeg boldogtalan férfiért miért nem tud annyit tenni, hogy csupán nem áll hozzájuk ártóan?

Nektek mi a véleményetek?

2 komment
2019. október 11. 17:30 - Vészmadár.

"Miért nem keresel magadnak egy normális csajt?"

Ebben a cikkben arról szeretnék pár gondolatot kiírni magamból, hogy a szülők, idősebb családtagok mennyire nem tudják megérteni a gyerekeik (elsősorban fiúk) valódi élethelyzetét, és hogy ez milyen károkat okozhat a fiú pszichéjében.

A címben szereplő mondat tipikus, de nem egyetlen, amellyel a nehezebb sorsú és meg nem értett fiúk találkozhatnak. A "Miért nem csajozol már be?" "Miért nincs barátnőd?" "Miért nem szedsz már fel valami csajt?" és társaikat szerintem több ezer bétafiú hallhatta már. Bármilyen formában is hangzanak el azonban, a lényeg a következő:

Az idősebb családtagok fejében kialakult egy (általában fals) kép a férfi-nő viszonyok működéséről. Ehhez szinte mindig hozzájárul, hogy "az ő idejükben" hogyan mentek a dolgok. És tapasztalataim szerint ezt az elképzelést aztán már képtelenek módosítani. A problémát súlyosbítja, hogy ezen családtagok általában jelentősen túlértékelik a fiúgyermek lányokra gyakorolt vonzerejét. Egy szubjektív, realitásokat nélkülöző értéket társítanak hozzá.

Egyszerűen tévesen ítélik meg mind a világot, mind a fiút.

A két tévedés együttese pedig a lelki mérgezés biztos receptje. Félre értés ne essék, hiszem én, hogy az esetek többségében nem akarnak a családtagok rosszat a fiúnak. Csak mint tudjuk, a Pokolhoz vezető út is jó szándékkal van kikövezve…

Kevés pusztítóbb dolgot tudok elképzelni, mint amikor a család nekiáll cseszegtetni a fiút amiért nincsen csaja. Lerombolják vele az önbecsülését, eltiporják az önbizalmát, megsemmisítik a feltétel nélküli elfogadás érzését, szítják benne a frusztrációt. Zárkózottá teszik, magányossá, növelik benne a meg nem értettség érzetét, és utálni fogja mind magát és a világot is. Sajnálatos tény, de a felnőttek számára még csírájában sem lelhető fel olyan forrás, amelyből legalább halvány ismeretet is szerezhetnének erről, mit tudnának igazából tenni a fiúért. Nem gondolkodnak. Nem is akarnak. Eszükbe sem jut az a kérdés, hogy vajon ezzel mit fogok elérni hosszútávon.

Mert az ő idejükben még más volt. Ők már huszonéves koruk elején házasodtak, a mai ötvenpluszos korosztálynak, annak idején huszonöt éves kora körül már megvolt az első gyerek. Nem volt még ilyen szintű média. Nem volt internet. Nem voltak valóságshow-k, nem kapott ilyen szinten publicitást a feminizmus és a liberalizmus, nem költözött bele a mindennapokba ilyen mértékben az a fene nagy szabadság. Jóval magasabb volt az erkölcsösség, más dolgok képviseltek értéket. A női magazinok valószínűleg még inkább recepteket vagy varrási tippeket tartalmaztak. Nem pedig azt hirdették a címlapon, hogyan érjen el még nagyobb orgazmust, vagy hogyan részesítse jobb fellációban a párját.

Az igények ehhez igazodtak. Legyen szebb az ördögnél a férfi, legyen munkája, legyen normális életvitele. Tehát ha nem volt extrém testi torzulása, nem volt egy semmirekellő csavargó, nem volt alkoholista vagy egyéb szenvedélybeteg, valamint nem volt más hibája (erőszakosság, labilitás stb.), akkor az a férfi tudott szerezni nőt.

Mára az asztal alaposan a nők felé lejt. Olyan szinten ők vannak jobb pozícióban, hogy egyre kevesebb férfi tud érvényesülni. A 80-20-as szabály érvényesülése felé fokozatosan haladunk. Egyre kevesebb férfi visz egyre több nőt.

És itt jön képbe a másik nagy probléma. A szülők, családtagok szinte meg vannak győződve róla, hogy az ő fiúk biztosan a jobbak között kell legyen. Elvégre "XY olyan értelmes, okos, becsületes fiú, biciklizik, tanul"… ide mindenki helyettesítse be a megfelelő nevet és jellemvonásokat. Azt hiszem, ismerős lesz a történet. A családtagok olyan dolgokat látnak bele a fiúkba, amelyek egyszerűen nincsenek ott, vagy nem elegendő mértékben. Olyan jellemvonásokat látnak értéknek, amiknek köze nincs a valós szexpiaci értékhez.
Szinte képtelenek felfogni. Van bennük egy kép, ahogy a világnak működnie kellene, és ehhez szinte ragaszkodnak. Ha pedig ellentmondást fedeznek fel benne, hajlamosak a fiúra kivetíteni a tévedésüket.
A valóság azonban annyira nyilvánvaló…

Kedves szülő, akarod tudni, hogy a fiad osztályában melyik fiúk a sikeresek a csajoknál? Nos, valószínűleg azok, akikre te azt mondtad mindig is, hogy "csak nehogy az enyém ilyen legyen". Igen, azok, akik vélhetően a hátsó padokban ülnek, nem viselkednek a tanórákon. Akik bunkók, hangosak, süt róluk a nekem mindent lehet mentalitás. És persze külsőre vagy a szépfiú kategóriát képviselik, vagy egyszerűen jóval érettebbek az kortársaiknál. Egyéb ismertetőjelek: házit ritkán csinálnak, valószínűleg valamelyik csajról, vagy béta osztálytársukról lemásolják óra előtt. Idiótaságokat mondanak, primitív szövegeken röhögnek. És persze a csajoknál bármit megtehetnek. Rácsap egyet a seggére csak úgy? Az osztálytársnő valószínűleg majd némi látszat-felháborodást mutat, de valójában majd elolvad, hogy ő lett a kiválasztott. Nyugi, ha a te Béta Béci fiad csak feleannyit engedne meg magának, mint a Alfa Anti, akkor te már éppen a fegyelmi eljárással kellene foglalkozzál.

Szóval fogadd meg a tanácsomat: ébredj fel.

A világ nem úgy működik, ahogy a te idődben működött. A fiúk sorsa ma már sokkal nehezebb, mint régen. Hidd el, ha te most lennél fiúgyerek, te sem boldogulnál, ha a fiad nem boldogul. És fogadd el: a fiad egyáltalán nem olyan főnyeremény, mint amilyennek te gondolod. Kutyát nem érdekli, hogy rendes gyerek, vagy jól tanul, vagy ügyesen sportol.
A legtöbb családtag mégis képtelen erre. Felfedezi a zavart az elképzelése és a valóság között, de ahelyett, hogy a saját világképén változtatna, a zavar miatti frusztrációt a gyerekén vezeti le. Mintha azzal, hogy nyüstöli, hogy "csajozz be végre", bármit is segítene. Ettől csak még görcsösebb lesz a gyerek.

Jót akarsz a fiúnak? Helyes. Akkor ne adj tanácsokat kéretlenül. Mert nem értesz hozzá. De még ha a gyerek kér, akkor is csak nagyon óvatosan. Mert lövésed sincs a mai világ működéséről. Ez van. Helyette éreztesd a gyerekkel, hogy mindenképpen elfogadod, ha szüksége van rád, ott vagy neki. Hogy támogatod a próbálkozásait, az önállóságát, és nem baj, ha kudarcot vall.

 

A bejegyzés lényegi része véget ért. Ebben a pontban már csak a saját életem példáit írom bele. Mindig is tudtam, hogy ezek is rossz hatással voltak rám, de ideje ezektől is megszabadulni.
A legfrissebb tegnap volt. Beszélgettem szüleimmel. Apám a következőként látja a Dórival való kapcsolatomat: "mintha félnék, hogy nem találnék mást, pedig érdemes lenne nyitott szemmel járnom.". Tipikus példája a fentebb leírtaknak. Naná, hogy félek tőle baszki. Mégis milyen nők vannak, amelyeknél esélyem van? Ha olvastad a visszatekintéseimet, gondolom rájöttél, hogy akiknél elértem valamit, igazából egyik sem volt egy főnyeremény… És nem, rohadtul nem akarok egyedül maradni. Főleg ismét hazaköltözni a szülői házba. Szüleim ilyen szempontból öcsémet stabilabbnak látják. Elvégre őt nem viselné meg annyira, ha szakítana a barátnőjével, mint engem…
Na nem mondjátok!? Szóval a jóképű, szobortestű, napbarnított, címlapférfi 10 pontos külsejű öcsémet, akinek a jövedelme valahol félmillió körül van, továbbá sikeres és népszerű, nem viselné meg, ha szakítana… Húha… ez aztán a felfedezés! Talán azért, mert… találna két nap alatt másik csajt? És nem ilyen kiégett, külsőre is éppenhogy átlagos, alacsony minőségű nőt, hanem igazi jóféle, fiatal, feszes testű, bájos csajt, aki bármit megtenne érte. Hát igen, a mi kettőnk helyzete pont ugyanaz!
Anyám régi tanácsait sem felejtem el… vegyek a csajnak apró ajándékokat, "dobj egy körömlakkot nyugodtan a kosárba, ha együtt elmentek valahova"… magyarul éreztesd vele, hogy mennyire feletted áll. Na pont ez egy tipikus bétasággá nevelő tanács. Hány ilyen volt, amik már most nem is jutnak eszembe…
Nagyapám, amikor 17 éves koromban megkérdezte tőlem egy nyaralás alatt: "dugtál már?" Én pedig egy végtelennek tűnő pillanatig elgondolkoztam a hazugságon, de végül az igazat mondtam: nem. Bár nem mondott semmit, de a reakciójából szinte sütött ez a "még mindig nem? Hát itt valami komoly baj van…"
Nagyanyám… csajozz már be, akkor elmúlnak a pattanásaid. Elvégre a nem tudom már milyen rokonságban vagyunk vele XY veled egykorú srác már bulikba jár és hordja haza a csajokat. Vagy a velük szemben lévő szomszédsrác is csak úgy csajozik, annyi csaj volt már itt, pedig olyan csúnyácska…
És tudod mi ebben a legrosszabb? Az, amit szerintem sok bétafiú átél. Hogy kifelé mást kell mutatnod, mint amit valójában érzel. Mosolyognod kell, belül viszont őrjöngsz a fájdalomtól. Legszívesebben a padlóra csuklanál, és kifakadnál. De mégis hogyan magyarázhatnád el, hogy te mindent megpróbáltál, de ha nem jössz be a csajoknak, akkor mit tudsz csinálni? Sertéshúst akarsz eladni galamboknak…

Ha a te családodban van fiúgyerek, eszedbe ne jusson piszkálni a csajozási eredményeinek hiányával! Ha mégis megteszed, akkor garantálom, hogy olyan sérüléseket fogsz ejteni, amelyek ugyan begyógyulhatnak, de a hegek és az utólagos nyomok sohasem fognak eltűnni!

1 komment
2019. szeptember 26. 18:19 - Vészmadár.

A női természet és az anotalk

Az utóbbi időben viszonylag sűrűn használója voltam az Anotalk nevű oldalnak. Álljon itt egy rövid leírás róla azok számára, akik nem ismerik.

Az anotalk egy anonim chatoldal, ahol nincs szükség regisztrációra. Kiválasztod a nemedet, illetve, hogy milyen nemű emberrel szeretnél beszélni, aztán a rendszer bedob titeket egymásnak, amennyiben a keresési paramétereitek megfelelnek.

Mielőtt belekezdenék az oldal elemzésébe, le kell szögeznem a legfontosabbat. Létrehozhatnak akármilyen virtuális rendszert, amely az ismerkedést szolgálja, kitalálhatnak bármilyen struktúrát, állhatnak elő mindenféle kreatív megoldással – a férfi-nő viszonyokra vonatkozó alapvető szabályok nem fognak változni.

Ez magában hordozza, hogy nincs és nem is lesz olyan alkalmazás, weboldal, vagy egyéb ismerkedős felület, ahol ne szembesülnének a résztvevők azokkal a problémákkal, amelyekkel a való életben is. Tetszik vagy nem, a férfiakból minden ilyen platformon erősen túlkínálat lesz. A nők durván alkupozícióban vannak, legalább annyira, ha nem jobban válogatnak, mint a való életben. Férfiként örülhetsz, ha szerencséd van, nőként annyi megkeresésed lesz, hogy nem fogod győzni egyáltalán felmérni az egyes jelentkezőket. Sorolhatnám még bőven, de azt hiszem, mindenki számára világos.

Térjünk rá az anotalkra. Az elsődleges szépséghibája éppen a fő jellemvonásából adódik: az anonimitásából. Mindegy mit ír a másik, nem fogod tudni visszaellenőrizni. A másik oldalon ülhet a gép előtt negyvenéves aberrált, hatvanöt éves perverz bácsika, vagy ötvenes ferdehajlamú nő. Vagy lehet egy magát lánynak kiadó tizennyolc éves hülyegyerek, aki éppen rögzíti a beszélgetéseteket, és alig várja, hogy továbbküldözgethesse. Vagy lehet, valóban egy fiatal lánnyal beszélsz, csak éppen ott van mellette még két másik barátnője, és éppen szívatnak. Nem tudhatod. Azt mondanám, a ferde hajlamúak aránya olyan tíz-húsz százalék körül mozog napszaktól függően.

De oké, tételezzük fel, valóban egy olyan nemű és korú illetővel beszélsz, mint amilyennek kiadja magát. Azért az esetek nagyobb részében ez azt hiszem, igaz is. Milyen a nők az anotalkon? A válasz kézenfekvő: mint minden más felületen, beleértve a való életet is.

Először is, arról ne is álmodj, hogy a nő akár minimális erőfeszítést is bele fog tenni a beszélgetésbe. Az elején írni fog egy "Szia" (vagy még annyit sem, amíg te nem írsz), esetleg felteszi az epikus "kor?" kérdést. És ennyi. Én kipróbáltam többször is, hogy nem én indítom a kezdőmondatot. Szinte kivétel nélkül kilépés lett a vége a nő részéről – általában olyan 15-20 másodperc várakozási idő után. Az esetek elenyésző részében talán feltették a legközhelyesebb kérdések egyikét: "mizu?". Ugye sejted, ha te fiúként/férfiként hasonló sablonos kérdést tennél fel (mizu, hogy vagy, mi a helyzet, mi újság stb.), akkor mi lenne rá a válasz? Semmi. Jól. Semmi.

Szóval a legkevesebb erőfeszítést nem fogják tenni azért, hogy valamilyen irányba épüljön a beszélgetés. Neked kell kérdezned. Persze ezzel még messze nincs megoldva a dolog. Ugyanis a nők továbbra is minimál üzemmódban fogják folytatni. Törekszenek a lehető legkevesebb írással megúszni a választ. Ezt a választ előszeretettel spórolják meg "igen, nem, ja, jah" és hasonló opciókkal, kiegészítve esetleg néhány hangulatjellel – vagy éppen betű nincs is, csak hangulatjel.

Visszakérdezés szintén ritkán tapasztalható. Ha van is, akkor is kimerül annyiban, hogy "és te?" vagy ennek valamilyen szövegkörnyezetbe illő verziójában. Önálló kérdés tőlük? Esélytelen…

Ebből az egészből számomra egy igencsak taszító női álláspont jön le. Amely arról árulkodik, hogy ők magukat valamiféle felsőbbrendű hercegnőnek tartják, téged pedig alsóbbrendűnek. Nem egyenrangú félként vagytok jelen egy chat oldalon, hanem azért vagy, hogy őt szórakoztasd. Hogy te elvárnád tőle, hogy ő is erőfeszítést tegyen a beszélgetés alakulásáért?! Hát hol élsz te?!

Egyes nők még rá is tesznek erre egy lapáttal, amikor te felteszel egy kérdést, és a válaszuk (ami legtöbbször egyszavas) után hozzáteszik: miért? Na ez az, amikor abszolút elmegy az ember kedve az egésztől. Az egy dolog, hogy ők semmit nem tesznek hozzá a kommunikációhoz, de még leszólják a te kérdésedet. Én erre párszor odaírtam: akkor mutasd meg, hogyan kell kérdezni, vezetni a beszélgetést ezen az oldalon. Ilyenkor három verzió van. Az első a már említett: mizu? A második, amikor engem kezdtek el kritizálni, amolyan "ki mondta, hogy én akarod veled beszélni" stílusban (egy anonim beszélgetős oldalon… nincs több kérdésem). A harmadik verzió, amikor egyszerűen csak kilépnek.

Miért is ne lépnének ki? Négyszer annyi pasas van legalább ezeken az oldalakon, mint nő. És a nőként belépő felhasználók között is van férfi, szóval valószínűbb, hogy inkább 80-20% az arány.
Sikerült már elvenned a kedved az oldaltól? Nem? Akkor lássuk tovább…

Tegyük fel, hogy neked nem ebből az átlagos halmazból sikerül kikapnod valamit. Mondjuk eredeti voltál, frappáns. Még a nőből is ki tudtál húzni egyszavasnál hosszabb válaszokat. Eljuttok oda, hogy máshol beszéljetek. Milyen opciók maradnak? Facebook, instagram, snapchat, viber stb. Én ebből csak az első kettőt ismerem. Ugyanakkor mindegyikben közös, hogy jön a fotócsere.

Ha az anotalkon található nőknek a 20%-a alkalmas normális beszélgetésre (hellyel-közel), akkor én azt mondom, hogy ennek a 20%-nyi nőnek is körül-belül a 20%-a fog téged szimpatikusnak találni egyetlen fotó alapján külsőre is (hacsak nem vagy nagyon fotogén, aki alfának tűnik a képen). Igen, emészd meg ezt a tényt. A női felszínesség tökéletes példája. Ha az anotalkos tapasztalataimon alapuló fiktív párbeszéddel kellene bemutatnom, akkor a következőképpen nézne ki.

Én: és miket vársz el egy fiútól/férfitól?
Csaj: hát hogy legyen kedves, rendes, hűséges, vicces, normális stb.
Én: de hát ezek elég sok fiúról elmondható, nem próbálkoztak nálad ilyenek?
Csaj: de
Én: és akkor mi volt a baj?
Csaj: nem tetszettek/nem néztek ki jól/csúnyák voltak.

Röhejes és elkeserítő. Annyira jól megmutatja a női természetet. Helyesen az állítás a következőképpen nézne ki részükről egy őszinte világban: "Legyen hűséges, kedves, humoros ÉS TARTOZZON A FÉRFIAK FELSŐ 25%-HOZ VONZERŐ SZEMPONTJÁBÓL." Csak ők éppen ezt a tényt már annyira alapvetőnek tekintik, hogy meg sem említik. Mint amikor az ember autót vásárol, és nem mondja, hogy "legyenek hozzá kerekek". Bár miért is lenne ez meglepő? Erről már beszélgettünk korábban az oldalon. A nők számára a férfiak közül csak a vonzó (olyan 20-30%-ba tartozó) férfiak véleménye számít. A többi láthatatlan számukra.

Szóval, miután anotalkon eljutottatok a képcseréig, nagyon valószínű, hogy te benne egy olyan nőt fogsz látni, akit tudnál vonzónak tartani. Még ha nem is tetszik egyből a kép, te tudod, hogy ez csak egyetlen fotó, amit fényviszonyok, színek, szögek, árnyalatok, effektek és persze a fényképalany pillanatnyi külseje határoz meg.
A nőknél ez nem létezik. Ha a fotód nem váltja ki belőlük automatikusan azt az olvadást, amit a divatlapok és katalógusok oldalain lévő fotómodell férfiak, akkor elköszönnek tőled. Némelyik udvariasan, némelyik bunkón, némelyik semmit nem mond. De garantált, hogy vége a beszélgetésnek.

De még itt még mindig nincs vége a történetnek. Mert előfordulhat, hogy még a fényképed után is folytatni akarja veled a beszélgetést. Tehát megtaláltad a jelenlegi matematika szerint a 100-ból annak a 4 nőnek az egyikét, amelyik szerint rendben vagy. Igen ám, csakhogy az anotalkon nem szűrsz le földrajzi helyet. Lehet Zalában, Nógrádban, Budapesten, Győrben, akárhol. Könnyen elképzelhető, hogy légvonalban több száz kilométer távolságra vagytok egymástól. Vagy ha közelebb is, akkor is olyan településen lakik, aminek megközelítése még autóval is legalább három órás út.

Innentől pedig a józan férfi nem folytatja ezt a dolgot. Mert oké, még ha le is mész, nem valószínű, hogy majd rögtön akar tőled valamit. Könnyen lehet, hogy több találkozót, közös programokat stb. akarna, hogy egyáltalán történjen valami. Kinek van erre elegendő ideje, energiája, pénze (az utazás nem olcsó). És még ha találkoznál is vele, akkor is bármikor bemondhatja az unalmast. Miért? Mert a nők akkora mértékű megkeresésben részesülnek, hogy könnyen lehet, hogy egy nálad jobb fazon próbálkozik nála a környezetéből, aki elérhető is. Plusz ugye a nőnek is megfogalmazódik a fejében, hogy ha te képes vagy rendszeresen fél napokat utazni érte, akkor igencsak kétségbeesett lehetsz, akinek nincs más választási lehetősége. Ebből következően lúzer vagy, és neki sem fogsz kelleni.

Ne reménykedj abban, hogy majd kifogsz egy könnyűvérű csajt, aki lehet hogy messze lakik, de egy utazást megérne egy dugás. Hiszen, ha ilyen lenne, akkor gondolkozz már: minek lenne anotalkon? Ha egy nő dugni akar, bőven kap ajánlatot a való életben és Facebook-on. Vagy legrosszabb esetben felmegy Tinderre, ahol X kilométeren belül boldog-boldogtalan balra húzza (vagy a jobb a helyes irány? Nem tudom, sosem voltam Tinderen.)

Összegzésképpen mondhatnám, hogy tanulságos volt az utóbbi, Anotalkon töltött időszakon – csak hát ez nem igaz. Mert semmi olyan nem történt, amit az eddigi tapasztalataim alapján ne tudtam volna. A nők felé lejt a pálya, náluk a hatalom és ezt ők maximálisan ki is használják.

Éppen ezért is szoktam mondani, hogy teljesen mindegy, milyen eszközzel próbálkozol. Mert ha vonzó vagy a nők számára, úgyis lesznek lehetőségeid, akármilyen úton is találkozol velük. Ha nem… akkor meg szintén teljesen mindegy. Egy biztos:

Arra ne is számíts, hogy az Anotalkon keresztül megkerülheted a külsődre vonatkozó női szűrőt!

1 komment
2019. szeptember 26. 18:09 - Vészmadár.

Érdemes még gyereket vállalni ebbe az országba átlagférfiként?

Biológiailag a legfontosabb célunk – a túlélésen kívül – a szaporodás. Továbbörökíteni génjeinket az utókorra, ezáltal magunkból egy darabot átvinni a jövőre. Ösztöneink ezt súgják nekünk, mindannyiunkban ott rejlik a szaporodásra való motiváció. Én hiszem, hogy gyermek nélkül nem lehet teljes boldogságot elérni egy átlagos embernek.

De vajon, ha férfiként eleget is tudsz tenni ennek a biológiai küldetésnek, vajon a mai világban megéri ezt? Olyan társadalomban élünk, amely erre alkalmas? Mert oké, ha szerencséje van a férfinak, talál olyan nőt, akivel fajfenntartó tevékenységet végezhet.

Mégis, vannak dolgok, amik miatt úgy érzem, hogy ma már nem feltétlenül pozitív dolog gyereket vállalni. A gyerekkel szemben lenne rossz döntés életet adni neki. Jobb, ha meg sem születik. Hogy mi miatt támadnak ilyen gondolataim? Nos, azért, mert…

- Nincs stabil lakhatás. Nem mondom, hogy saját lakás mindenáron kell, de szükség van egy lakóhelyre, amelyről tudod, hogy a tiéd lesz, és a rendelkezésedre fog állni még tíz év múlva is. Egy családi fészekre, ami a tiéd, ami megadja az alapvető életszükségletet. Ez a cél mennyire érhető el Magyarországon? A lakásárak az egekben vannak. A hiteleken (hacsak nem vagy cigánylelkű, aki megélhetésből szaporodik) hatalmas kamatok vannak, 15 éves futamidő alatt nyugodtan számolj 50%-ot a felvett összegre. És akkor még nem vettél egy bútort, nem fizettél illetéket, nem végeztél el felújítást, még egy tisztasági festést sem. Ha nincs miben lakni, mégis miért vállalj gyereket?

- Nincs stabil jövedelemforrás. Nem elég, hogy a lakások az átlagember számára elérhetetlenek, de a munkaerőpiac is megőrült. Régen az emberek fejében nem is léteztek ezek a nagy szavak, hogy "versenyszféra" meg "HR". Felvettek valahova, évtizedeket is eltölthettél ott. Ma már ez nincs így. Leépítések mindenütt, állandó költségcsökkentési törekvések – amely valójában annyit jelent, hogy spórolni akarnak a munkaerőn -, folyamatos változások, amiknek következtében még a jövőévet sem látják sokan, nemhogy a következő 10-15 évet, ami ahhoz szükséges, hogy a gyerek legalább egy kicsit felnőjön. Magyarországon szinte pár rossz döntésre vagy a hajléktalanságtól. Ha nincs stabil jövedelemforrásod, mégis miért vállalj gyereket?

- Dúl a feminizmus. Grrlpower mindenütt. Mi árad a mai világból? A filmekből, zenékből, médiából… a nők ne családanyák akarjanak lenni, ne női szerepet akarjanak. Ribanckodjanak, a szexi külső elegendő ahhoz, hogy ellegyenek, és jól megéljenek. A legszörnyűbb az egészben, hogy igazuk is van. Mert valóban elég. Miféle világ az, ahol azért dúsgazdag lesz egy fiatal picsa, mert közösségi platformokon megosztja a bájait? Semmit nem kell tennie, csak kirakni magáról naponta pár fotót (jól kihangsúlyozva természetesen a szexuális vonzerejét), és dől a lóvé. Vagy elegendő jól házasodni, "luxusfeleségnek" lenni. Nem kell tennie semmit, csak a lábait szét a megfelelő egzisztenciával rendelkező férfinál. Meg amúgy is, a nők szabadok, szebbek, felsőbbrendűek. Ezt énekli Dér Heni, Oláh Ibolya, hogy csak néhányat említsek a sok felkapott előadó közül. Mivel jár ez a fiatal, még befolyásolható, beilleszkedésre vágyó gyerekek számára? Nyilván, követni akarják a csordaszellemet. Azaz… ha lányod lesz, akármilyen jól is neveled, valószínűleg elribancosodik. Már most is tombol a ribanckodás. Mi lesz később? A gyerekek alig mennek felsőosztályba, már ott fogják oboáztatni a lányokat a sulimosdóban? Örülnél neki, ha a lánygyereked, akit hosszú éveken át neveltél, húsz éves korára egy elhasznált, kiélt, kiégett kurva lenne? Ha fiad lesz, akkor két lehetőség lesz. Vagy bekerül a felső 20% (alfahímek) körébe, aztán dughatja sorban a csajokat. Hozzáteszem, ezek az alfahímek nem éppen azok, akiket örülnél, ha a gyerekednek tudhatnál. Ezek tipikusan az unintelligens, jó genetikával rendelkező, de egyébként semmilyen értéket nem képviselő fiúk. Lehet a pávahajú cukipasi kategória, a bunkó, "kihanemén" típus vagy akármelyik… emberként nullák. Ismertetőjelük, hogy előszeretettel éreztetik a környezetükkel a saját vélt fensőbbségüket, általában ezt a náluk kevesebbre értékelt gyerekek zaklatásával, terrorizálásával. A másik lehetőség pedig, hogy a fiad béta lesz. Akire tesznek a lányok magasról, esetleg még a kortársai is piszkálnak, keserítik az életét. Az iskolai évek végére egy magányos, kudarcoktól megtört, életunt roncs lesz. Ha jövő generációja elkorcsosulásra ítélt, mégis miért vállalj gyereket?

- Dúl a liberalizmus. Ez hasonló az előző ponthoz, csak kiegészíteném pár gondolattal. Milyen érzés lenne, ha a fiad homokos lenne? Vagy a lányod leszbikus, vagy hozzámenne egy fekete, vagy arab pasashoz? Vagy lenne bármilyen aberrációja, lelki korcsulása, amit sajnos a mai világ szinte támogat is, nemhogy tilt. Nemrég mondták be a rádióba, hogy egy nő pert nyert valamelyik városba, emiatt a nők legálisan sétálhatnak felső nélkül, mutogatva a csupasz mellüket. Örülnél, ha ez a nő a te lányod lenne? Vagy ha a lányod az a pincércsaj lenne, aki már a negyvenedik pasassal dugatta meg magát? Elvégre mindent lehet… És ez a korszellem be fogja darálni a fiatalokat. Ráadásul a liberális világban a "család" mint érték, fokozatosan szűnik meg. Ha a világ elsüllyed a liberalizmus mocskában, mégis miért vállalj gyereket?

- Szaporodik a cigány, a magyar fogy. Az újszülöttek között nyílt titok, hogy egyre nagyobb arányban vannak jelen a cigányok. A cigányok… erről külön cikk van/lesz. Nem tudom, nem töröltetik-e velem, ha leírom a cigány fajról a gondolataimat, de egy próbát teszek vele. Te akarnád, ha a gyereked olyan közegben nőne fel, ahol többségben vannak a cigányok? Ha a padtársa Lakatos Ármándó lenne, előtte Orsós Dzsennifer ülne a padsorban, mögötte meg Váradi Rikárdó? Na ugye, hogy nem. Mert te is tudod, hogy a cigány egy pusztító, kártékony faj, amelyet ha egy kis esze is lett volna a fehérembernek, már rég kiirtott volna. Ehelyett szép lassan ezek a paraziták gyilkolnak ki minket. Amikor a cigány szaporodik csak, mégis miért vállalj gyereket?

Én szeretnék gyereket. De kezdek afelé hajlani, hogy áldozatot kell hoznom érte. Feláldozom a saját boldogságomból ezt a részt, és úgy döntök, nem adok létezést ennek a gyereknek. Mert összességében mélységesen megvetem a világot és az embereket. Miért akarnék én ebbe a világba gyereket teremteni? Abba a korba kezdek érni, amikor nem bánnám, ha pár éven belül lenne gyerekem, de együtt tudok élni azzal, ha ez nem valósul meg. Mert önzőség lenne részemről gyereket teremteni nullás alapokra egy hulladék világba.

3 komment
2019. szeptember 26. 18:05 - Vészmadár.

Szeptemberi gondolatok

Az utóbbi hetekben nem sokat foglalkoztam a blogommal, emiatt gondoltam, írok pár mondatot arról, hogy mi a helyzet velem mostanában. Leginkább a "szürke hétköznapok" kifejezéssel tudom jellemezni ezt a hónapot. Összességében elmondhatom magamról, hogy jól vagyok. Nagyjából már beköltöztem Dórihoz, vettem a lakásba egy-két szükséges berendezést - persze kikötöttem, hogyha szétmegyünk, viszem a cuccokat. Az ember mindig biztosítsa be magát. Mivel nála még nincsen számítógépem, ezért nem nagyon tudok bejegyzéseket írni. Illetve ha lenne sem biztos, hogy írnék. Az íráshoz (vagy bármilyen alkotói tevékenységhez) nekem szükségem a nyugalomra, hogy létrejöhessen a "flow" élmény.

És igazából nincs is nagyon mostanában miről írnom. Nem történtek olyan események, amelyek elindítanák bennem egy jó cikk alapötletét, pusztán betűt szaporítani meg fölösleges lenne. Olyan egyszerűek, átlagosak a napjaim, legalábbis én annak érzem őket. Vannak fellépéseim, amiből némi kiegészítő-jövedelmem van, bulikat csinálunk. Szeretem a színpadot, de igazából azon a szinten már rég túl vagyok, hogy egész héten pörgök egy hétvégi buli miatt. Lemegy a színpadon töltött idő, maximum még másnap kitart a dolog (ha jó buli volt), de egyébként hamar visszakerülök a nyugalmi helyzetbe.

Több dologgal is foglalkozok mostanában. Elkezdtem tanulmányozni a zenei szakmát a színpadon kívüli dolgok terén is. Jó lenne alapszinten megtanulni legalább zenéket írni, azokat a számítógépen kozmetikázni. Esetleg a főzenekaromtól függetlenül csinálni még egy kisebb zenei projectet. Leköt az alkotói munka. Sőt, ennél is tovább megyek. Megtisztít. Ez a blog számomra a tökéletes példája, hogy rám az alkotás milyen pozitív hatással van. Kiírtam magamból a múlt dolgait, és már nincsenek rám hatással. Eszembe szoktak jutni, de nem érzem magam depressziósnak. Az eddigi démonaimat sikeresen kezeltem. Már nincsenek olyan gondolataim, mint fél éve voltak, hogy jobb lenne fel sem ébredni, vagy semmisüljön meg a világ. Nincsenek gyilkos fantáziáim. Eszter eszembe szokott jutni, de szerintem ez inkább része az egészséges gyógyulási folyamatnak (aminek a nehezén már túl vagyok, csak gondolom olyan ez, mint a sérülések hegesedése. A szervezet hamar elállítja a vérzést a sérült felületen, de a heg hónapokig is tarthat, míg helyrejön).

Dóriról mit tudnék mondani? Megvagyunk… Végülis több szempontból egész jól működik a dolog. Van benne egy ilyen "családi fészek" jellemző. Tehát elvégzi a házimunkát (mondjuk az ő lakása, gondolom ez is jobban motiválja, na mindegy), főz stb. Nem mintha én nem venném ki a részem! Ugyanúgy szoktam mosogatni, felmosni, szemetet levinni, a főzést sokszor közösen csináljuk. Szóval közös életvitel szempontjából jók vagyunk.

Konfliktusunk sincsen nagyon már. Szokott néha nyűgösködni, zsörtölődni, de nem súlyos mértékben, kezelhető a dolog. Melyik nő ne csinálná ezt… azt hiszem, ehhez már elég kiforrott pasas vagyok, hogy tudjam helyén kezelni az ilyen női dolgokat. Olyan ez, mint a kutyaidomítás. Jutalmazni kell a jót, büntetni a rosszat, és persze éreztetni kell, hogy szeretjük, de mi vagyunk a hierarchiában felül.

Apropó, idomítás… lett egy kis hullámos-papagájunk is. És tudod mit? Imádom. Életemben nem hittem volna, hogy én ilyen madár-bolond leszek, mégis rendkívül szívesen foglalkozok ezzel a madárral. Az elmúlt három napban szerintem naponta legalább egy órát, de inkább másfelet foglalkoztam vele. A kezemen marad, vállamra ül, átrepül egyik tenyeremből a másikba… ez az idomítás is megadja azt a "flow" élményt. Tudod, amikor kikapcsolódsz, nem foglalkozol semmivel, nem agyalsz semmin.

Na de térjünk vissza az életre. Bár nem örülök, hogy az ő nevén van a bérelt lakás (amit valószínűleg később olcsóbban felajánlanak neki megvételre), de hát ez van. Vagy ez, vagy az otthonlakás. Haza pedig nem akarok költözni. Nagyon szeretem az szüleimet a hibáikkal együtt, a válásuk után is sokat tettek értünk szerintem, de nem akarok újra az anyámmal lakni. Mindig is tudtam, hogy a depresszív hangulatomnak valamennyire ő is az okozója. Nem tudatosan. Egyszerűen csak ő is olyan. Mindenben a negatívumot látja. Ha rosszak a dolgok, mintha direkt rátenne még egy lapáttal, hogy akkor már tényleg legyen még rosszabb. Eddig ugye arra volt panasz (nem felénk, apánk felé), hogy ő ugye dolgozik, és utána ránk kell főznie állandóan, meg a ránk vonatkozó házimunkát elvégeznie. Most az a baj, hogy kiköltöztünk, és egyedül maradt. Tehát úgy mindennek a negatív oldalát. Bár ezt szerencsére velünk így nyíltan nem éreztette sose. Egyszerűen csak átragad ránk. Sajnos a beszélgetésben is sokszor a negatív dolgok jönnek elő. Én pedig nem akarok újra visszazuhanni a depresszív hangulatba. Szoktam rendszeresen hazamenni pár naponta, de nem akarok újra ott lakni. Jobban esik amúgy is a gondolat, hogy már különköltöztem. Még ha úgy is, hogy csak beköltöztem egy csajhoz.

Dórival együttélés szempontjából jók vagyunk. Mostanában sokat járunk szórakozni is. Jó érzés, hogy valakivel el lehet menni egy buliba. Nagyon vitáink sincsenek. A múltkori néhány súlyosabb konfliktusunk óta béke van.
De hol a hiba akkor? Túl szép lenne ahhoz, hogy igaz legyen, ha nem lenne hiba... Márpedig van. A kémia. Ő először is sokkal jobban kíván engem, mint én őt. Ha rajta múlna, naponta legalább egy szex lenne. Mondjuk értem is. Tegnap tisztogattam a pendrive-omat, találtam pár évvel korábbi fotókat magunkról. Én sokkal jobban nézek ki a korábbi kiadásomhoz képest. A pattanásaim nyolcvan százalékban elmúltak, az arcom férfiasabb lett, a testem erősebb. A stílusom, személyiségem is fejlődött, erősebb személyiség lettem. Szóval magamhoz képest a vonzerőm emelkedett.
Róla ez sajnos már nem mondható el. A 18-19 éves fotóin klasszisokkal jobban nézett ki. Akkor volt még olyan 60-65 kiló között (171 magas), még olyan formásabb volt. Jelenleg ehhez a súlyhoz hozzákerült úgy 15 kiló – de lehet, hogy 20. Bár a megfelelő ruházat kiválasztásával még nyilván továbbra is megnézik a férfiak (ez a nők legtöbbjére igaz), de azért már kopott a vonzereje. Már nincsenek olyan jó formái. Az arca még szép az minimálisan változott, de a teste már nem az a "de jó sűrű csaj, hú, de megpakolnám!". Legalábbis számomra. Nyilván több év és több száz együttlét után ha a nő külseje ilyen minőségi csorbát szenved, akkor már nem lesz meg a férfi részéről olyan mértékű kémia.

Ráadásul hogy is mondjam… nekem a törékenyebb nők jönnek be. Ennyi szexuális tapasztalatom már van. A legtöbbjének bőven elég egy közepes mértékű strapa, amiből aztán hamar rendben vannak. Nem csak, hogy nem akarnak többet, hanem sokszor már kényelmetlennek is találják. Na Dóri nem. Amivel mondjuk Esztert már szétszedtem, neki az még csak bemelegítés. És nem tagadom, ez sem tetszik. Nem érzem azt a "férfiúi-hatalmat". Nem érzem azt az "én vagyok az erős férfi", aki éppen magáévá teszi a nőt. És ez lelombozó. Az elmúlt időszakban egy-két alkalommal egy minimális gyógyszeradaggal doppingoltam magam, de erről legutóbb úgy döntöttem, hogy nem lesz több ilyen.

Ami "előny", hogy valahol szerintem ezt ő is érzi, és legalább próbál kompenzálni. Belekezdett egy diétába (majd meglátjuk, mi lesz belőle), és bevállalós is lett. Már volt mind a három verzió (igen, az ágyban). Csak két-három alkalommal, de azért meglepett. Mondjuk már nem hoz lázba ez a gondolat sem.

Az igazságot ki kell mondjam: szívem szerint dugnék egy jót más nővel. Egy törékenyebb alkatú, véknyabb, finomabb nővel. Hiányzik ez. Nem tudom, milyen irányba fogunk menni, mert nekem heti 1, max 2 szex is bőven elég lenne – és ami van is inkább csak közepes, nem az az eufórikus számomra.

Na de milyen választási lehetőségeim vannak? Vagy a depresszív hazaköltözés, vagy ez a kapcsolat. 27 évesen már nem fogok álmokat kergetni. Gondoltam már rá, hogy kíváncsiságképpen kiírnék Gyakori Kérdésekre két kérdést. Az egyik, hogy "hátrány-e, ha még 27 évesen férfiként otthon lakok?" a másik, hogy "érdemes-e maradni ebben a kapcsolatban?". Aztán elvetettem az ötletet. Úgyis tudom mi lenne. Az elsőnél jönne a hőzöngés, hogy hú de életképtelen vagy még anyáddal laksz a mamahotelben stb. A másodiknál pedig hogy milyen patkány vagy, csak kihasználod a nőt, és gyáva vagy lépni. Az ilyen netes anonim veszekedés amúgy sem ér semmit, csak még jobban növeli a frusztrációt.

Ezért is van ez a blogom. Ide azt írok, amit akarok, és ezt magamért csinálhatom. Ha az írásaimmal pedig hozzá tudok tenni legalább egy embernek is a napjához legalább minimálisan, akkor az már csak ráadás.

Végül pedig merengtem már a családalapítás gondolatán is. Nehéz megfejtenem, egyáltalán én magam mit gondolom a témáról. A gyermekvállalásról. De ez már egy másik cikk témája lesz…

1 komment
2019. szeptember 04. 16:48 - Vészmadár.

Húspiac és használt áru

Piac. Kereslet és kínálat találkozási helye, cserekapcsolatának rendszere. Ahol értékkel bíró termékek forgása történik a szereplők között. Új és használt termékeket adunk-veszünk, amelyekkel saját szükségleteinket akarjuk beteljesíteni.

Mi jut eszedbe arról a kifejezésről, hogy új áru? Hibátlan, tökéletesen működő, minőségi romlástól mentes termék. És a használtról? Valamilyen mértékben már károsult, nem eredeti állapotának minőségében funkcionáló, hibákkal rendelkező termék. Egyértelműen az újhoz magasabb árat társítunk, míg a használthoz alacsonyabbat. Használt árut leginkább azért veszünk, mert a drágább újat már nem tudnánk megfizetni.

Természetesen az eladóknak és a vevőknek is megvannak a tipikus hibáik az elvárásaik tekintetében. Vevői oldalról nézve leggyakrabban használt áron szeretnénk újat venni. Olcsón jót, ami persze nem igazán létezik. Iszonyatosan nagy mázli kell, hogy kifogjunk egy ilyen esetet. Sokkal valószínűbb, hogy valamilyen csalás van az ajánlatban. Eladói oldalról ennek az ellenkezője a tipikus megközelítés. Új, vagy újhoz közeli áron akarunk eladni használtat. Esetleg hozzácsapjuk még az árhoz az érzelmi értéket, amit az adott tulajdon képvisel.

És továbbá mindkét oldal el szokta követni azt a súlyos hibát még, hogy nem ismerik, illetve valótlanul mérik fel a piacot. Nincsenek tisztában a kereslet-kínálat viszonyaival, emiatt irreális elvárásokkal vágnak bele a számukra szükséges csereügylet felkutatásához.

Annyira egyértelmű dolgok ezek nem?

Akkor mégis miért hisszük azt, hogy ez a húspiacon nem így van?!

Fogadd el: a húspiac (párzási piac, szexpiac, vagy bármilyen néven is illetjük, a lényeg ugyanaz) SEMMIBEN nem tér el bármilyen másik piactól. A közgazdaságtan törvényszerűségei ugyanúgy érvényesek ezen a területen is. Kereslet-kínálat. A nők kereslete a férfiak, kínálatuk önmaguk. A férfiak kereslete a nők, kínálatuk önmaguk. Mindenki szeretné a saját "valutáját" minél előnyösebb termékre beváltani.

Mégis, a húspiac működésével vagyunk a legkevésbé tisztában, annak ellenére, hogy az átlagemberek számára ez a legfontosabb mozgatórugójuk az életükben.

Itt van például az igaz szerelem meséje. A feltétel nélküli szerelemé, amelyben úgy fogadjuk el a másikat, ahogy van, nem kell érte tennünk semmit, mindig, minden körülmények között szeretni fog minket. Természetesen ez a mese a másik oldalt valahogy elhallgatja. Hogy ebből következően nekünk is el kellene fogadni a másikat, akkor is, ha felszed ötven kilót, igénytelenné, ápolatlanná, csúnyává, csóróvá, szevedélybeteggé, mentálisan beteggé vagy bármivé válna. Ez már annyira nem is hangzik jól igaz? Pedig lényegében ez a mese ezt vonná maga után, ha igaz lenne.

Persze nem igaz. Te kiadnál egy vagyont egy selejtes áruért? Kizárólagos vásárlói elhatározást hoznál egy olyan üzletért, amely csak silány, romlott terméket kínál neked?
Vagy bejárnál a munkahelyedre, ha nem fizetnének neked semmit? Természetesen nem. A munkahelyedre azért jársz be, mert te, a munkaerőd felajánlásáért cserébe az igényeid kielégítéséhez szükséges értéket vársz el. Ez az érték jelen esetben a pénz. Ahogy a munkaadód sem foglalkoztatna, ha nem csinálnál semmit, be sem járnál dolgozni, csak a fizetésedet vennéd fel.

Mint minden piacon, a húspiacon is tisztában kell lennünk az erőviszonyokkal. Mi mekkora értéket képviselünk? És a többi piaci szereplő? Mik a kínálati és keresleti jellemzők? Vajon a mi cserealapunk értékének megfelelőek az elvárásaink?

Talán a legfontosabb kérdés: ki uralja az adott piacot? Keresleti vagy kínálati piac van? Segítek: az adott kapcsolatot az uralja, akinek az kevésbé fontos. Ha takarítóként háromszázezer forintos nettót akarsz, akkor a munkáltatók el fognak utasítani, mert tudják, hogy feleennyi pénzért is kaphatnak munkaerőt. Ha az egyik üzlet négyezer forintért próbálna eladni neked egy kiló sertéskarajt, nem vennéd meg, mert lenne másik bolt, ahol jóval kevesebbért is megszerezhetnéd. Ha kétmillióért kínálnának eladásra egy húszéves, lestrapált kocsit, akkor nem vennéd meg, mert ezért a pénzért már kaphatnál fiatalabb, jobb állapotban lévő autót.

Férfiak és nők egyaránt el vannak tévedve az elvárásaikat és a reményeiket illetően. Persze értem én, hogy mindenki a lehető legjobbra vágyik. De ezek az irreális, ezáltal beteljesületlen vágyak egyenes úton vezetnek a boldogtalansághoz. Az átlagos nők hiába vágynak komoly kapcsolatra a jóképű, vonzó, alfa férfiakkal, nem fogják tőlük ezt megkapni, ezek a férfiak csak használni fogják őket. Elvégre a magas húspiaci értékkel rendelkező vonzó férfiak miért állapodnának meg egyetlen átlagos nő mellett, amikor kaphatnak többet is, jobbat is? Természetesen ez fordítva is igaz: átlagos férfiként ne a Palvin Barbi szintű nőknél próbálkozz, mert ők kaphatnak nálad sokkal jobbat. Jóképűt, sportosat, kigyúrtat, sármosat, vagyonosat.

A baj ott kezdődik a húspiacon, hogy az üzletfelek közötti erőviszonyok teljes mértékben felborultak. Régen, a monogámia korában az átlagos férfi-átlagos nő összeállítás nagyjából működött. A piac pedig úgy volt szabályozva, hogy a felek motiváltak voltak a kapcsolat fenntartásában. Ha a felek nem is egymásra gondoltak a sötétben a hálószobai tevékenységük alatt, és szívesebben hemperegtek volna a dögös nőkkel/a falu bikájával – de olyan kereteken belül működött a piac, amely ezt kiküszöbölte.

Ma már ez a piaci szabályozás nincs meg. Teljes mértékben felborult, az ösztönök által uralt viszonyok uralkodnak.

Amivel el is kezdtünk fokozatosan süllyedni a boldogtalanság mocsarában.

Az emberi, "szellemi" értékek eltűntek. Az ösztönök szabadon kibontakozhatnak. A férfiak részéről ez még egyszerű is: szívesen szexelnének a legtöbb nővel. Mivel igen csak kevesen bírnak akkora húspiaci értékkel, hogy ezt megtehessék, ezért a szívesen élnek monogám kapcsolatban. Csakhogy a nők ösztönei mások: nekik egy kell, de az legyen az elérhető legjobb. A világ pedig kinyílt előttük, amivel rakétaként lőttek ki az igényeik. A pálya feléjük lejt, a szög egyre meredekebb lesz.

A férfiak valutája lefelé értékelődik, a nőké felfelé. (Szakkifejezéssel élve: infláció-defláció.)

A nők megtehetik, hogy egyre magasabb elvárásokat támasszanak, miközben ők nem nyújtják azt a pluszt, mivel nincs rá szükségük. Minek kínálnának magasabb árat, ha ugyanazért is megkaphatják a magasabb értéket?
A férfiak befolyása a piacról zsugorodik. A dzsungel törvényei érvényesülnek. Az erősek fennmaradnak, és uralkodnak a piacon, a gyengébbek (kevésbé jóképűek-vonzóak-sármosak-stb.) kihullanak a piacról.

A húspiacon ugyanúgy megjelenik az új és használt áru fogalma. Az új áru mondjuk egy tizenéves szűzlány. Természetesen az új áru aránya már elenyésző a használthoz képest. Férfiként legfeljebb reménykedhetsz, hogy a birtokolni kívánt árunak még kevés tulajdonosa volt és nem használták el fizikailag és érzelmileg. De az biztos, hogy hacsak nem vagy egy maximum huszonegynéhány éves fiatal alfahím, akkor csak használt áru fog jutni neked.

Használt áru. Itt megint csak irreális elvárásokat támaszt mindkét nem.

Kezdjük a férfiak szempontjával. Olyan nők közül fogsz "vásárolni" (tehát igyekszel valamilyen kapcsolatot létesíteni), akik már használtak. Azaz valamilyen minőségbeli romlást szenvedtek el. Miért várnál el tőle olyan értéket, mint egy újtól? A termék használt. A nő használt, meglehet már nem is olyan fiatal. Tehát fogadd el, hogy már nem lesz olyan vonzó, mint fénykorában. Nem olyan feszes a bőre, szép fiatal bájos az arca, mint régen. Nem olyan rugalmas, finom a külseje. Nem olyan jó már az alakja. És persze ne feledkezzünk el az érzelmi amortizációról sem. Már nem olyan laza, életvidám a stílusa. A sokadik tulajdonosa után már nem fog úgy kötődni hozzád, mint az előzőekhez. Nem fog annyira szeretni. Mert már használt érzelmileg, és képtelen rá. Érzelmi minőségben is romlást szenvedett az évek és a korábbi tulajdonosok által. Bizony össze is fog hasonlítani az előzőekkel. Te mennyit keresel, mennyire vagy jóképű, milyen a tested, mennyire vagy népszerű, társasági ember, milyen befolyásod van, mennyire vagy sármos, mekkora a farkad. Milyen lakásod van, autód, anyagi helyzeted. Bizony nem valószínű, hogy minden szempontból te leszel az első. Ő pedig ennek megfelelően már nem fog téged annyira jónak ítélni. Emlékezz: a nőnek a legjobb kell. Ha te nem az vagy, akkor nem valódi érzelmekkel fog kötődni hozzád. Jobb híján. Te csak egy "hát ezt dobta a gép" kategória leszel nála. Ő már kiégett érzelmileg. Már nem lesz képes arra a rózsaszín ködre, amire te vágynál, hogy érezzenek feléd. A kapcsolatotok jórészt önmeggyőzésen és beletörődésen, nem valós választáson fog alapulni. Meggyőzitek magatokat, hogy szerelmesek vagytok egymásba, és minden jó, de ezt a lelketek mélyén fogjátok érezni, hogy nem igaz. Ha gyereke van, ez fokozottan érvényes. Akkor pedig ő már elsősorban anya, nem nő. Az csak egy kis szelete lesz az életének, hogy nőként éljen. Akkor már benned hosszútávon az apapótlékot keresi. Aki vállalja a gyereke felett a pótapaságot. Vagy ha csak a női oldalát akarja kibontakoztatni (értsd: megdugatni magát), akkor természetesen nem is lesz esélyed, hogy elnyerd érzelmileg is. Bár miért akarnád ezt. Jó nagy marha vagy, ha ezt akarnád (hidd el, én tudom).

A nők számára az előzőekből levezethetőek a tipikus hibák. Használt nő vagy. Nem nézel ki már olyan jól, érzelmileg sem vagy már olyan jó minőségben, mint fénykorodban. Miért akarsz akkor új árat szabni magadért? Miért gondolod, hogy majd komoly kapcsolatra magas értékű férfit kapsz? Főleg, ha már gyereked is van, ami megint csak egy súlyos hátrány. Szerinted majd az egzisztenciálisan, vonzerőben és személyiségben is egyaránt magas szinten álló alfa férfiak, majd pont arra vágynak, hogy melletted megállapodjanak? Hogy csak veled legyenek, téged szeressenek, csak veled szexeljenek? Hogy egy vonzerőben és személyiségben is megkopott nőt tegyenek meg az életük központi részének? Majd veled fog mutatkozni, téged fog támogatni? Gondolkodj már! Az ilyen férfiak feszes testű, szép, fiatal csajokat kaphatnak, akikből csak úgy árad a fajfenntartásra ösztönző kisugárzás. Na VELÜK talán megfontolja, hogy komoly kapcsolatra lépjen, ha személyiségben is rendben vannak, és nem kiélt nők. De te kedvesem, öt, nyolc, tíz, tizenöt pasi után, fénykorod leáldozása után már nem rúghatsz labdába ezeknél a férfiaknál. Maximum néhány ürítésre jó leszel, illetve talonként, ha éppen sivár időszak van. Szóval vegyél vissza az elvárásaidból. Nem látod, hogy fölöslegesek? Az átlagos férfiak, hidd el, örömmel fogadnának. Elvégre nekik nincsenek olyan választási lehetőségeik, és még mindig sokkal jobb opció vagy számukra, minthogy egyedül maradjanak. Nem hiába született az a mondás, hogy a hatalom megront. És a húspiacon nálatok van a hatalom – bár ezzel ti magatok is rosszul jártatok.

A férfiak megítélése szempontjából ez gyakorlatilag ellenkezőként érvényesül. Ha egy férfinek sok nője volt, sok csajnak bejön, akkor felmegy a húspiaci értéke. Ha kevés, vagy egy sem, azzal gyakorlatilag alaposan le is értékelődik.

Erről azonban egyértelműen a nők tehetnek. Ők tehetnének ellene is. Ha valakiről megállapítják, hogy kalandos életet él, átvert nőket, hajszolja az alkalmi kapcsolatok stb. akkor azt nekik kéne büntetniük. Azáltal, hogy elutasítják az adott férfit. Kizárják a célközönségük közül. Nem állnak velük szóba.
De nem fogják ezt tenni. Mert a nőknek bizony nagyon vonzó, ha egy férfi sok nőnek bejön. Elvégre nekik az a férfi kell, aki "tudja a dolgát", aki "elvarázsolja őket". Nem egy kezdő, tapasztalatlan, izgulós, gátlásos férfit akarnak. Egy határozott, domináns hímet, akinek magas húspiaci értéke van, ebből adódóan pedig erős hatalommal rendelkezik a nők között.

Képzeljük el, hogy száz lányt megkérdezünk, melyik húsz éves férfival akarnának megismerkedni:
- Az első tizenöt évesen elveszítette a szüzességét. Volt három komoly kapcsolata, öt laza kapcsolata, meg még két egyéjszakás kalandja is. Továbbá megesett vele többször is, hogy bulikban smárolt csajokkal.
- A másodiknak még nincs tapasztalata a nőkkel, szűz.
Száz lányból… hát erős többség az elsőt akarná. Látatlanul is. Százból úgy kilencvennyolc.

Ha egy nő sok férfival volt, az lotyó. Ha egy férfi sok nővel volt, az sikeres. A nők húspiaci értéke csökken a partnerek számának emelkedésével. A férfiaké inkább növekszik. Mert a nők ehhez vonzódnak, és az ösztönös vonzódásuk már nincs uralva. Olyan ezt, mint egy 0-tól 100%-ig terjedő skála. A férfi 0-ról indul, a nő 100-ról. A férfi felfelé tart a sikeresen megszerzett tulajdonjogokkal (a nő használatával), a nő lefelé halad, minél több tulajdonosa volt.

Tudod, mi a ribanc férfi megfelelője? A szűz, lúzer srác. Ezt úgy jegyezd meg, mint a Bibliát.

A húspiac szabályai mindig is érvényben voltak, és ez nem is fog változni soha, akárcsak a többi piacon sem.
Ne legyenek illúzióid. Mindannyian egy termék vagyunk a húspiacon. Egyedi készítésű termék az igaz, de akkor is csak egy termék. És mint minden termék: lecserélhetőek vagyunk.

3 komment
2019. szeptember 04. 16:37 - Vészmadár.

A csajozás folyamata

Ezt a cikket elsősorban fiatalabb olvasóimnak szánom, de bárki számára tartalmazhat hasznos információkat. Az itt leírtakat nyugodtan veheted tényeknek. Nem akarok én neked eladni semmit! Egyszerűen csak fel akarom nyitni a szemeket. Ha csak egy embert is sikerül megkímélnem attól, hogy értéktelen magyar PUA kuruzslásra költse el a pénzét, már megérte foglalkoznom a témával.

Az első és legfontosabb szabály a csajozásban, amit pár nappal korábban is írtam már egy cikkemben, hogy mindig a nő választ. Ha a nő akarja a férfit, akkor ott lesz is valamilyen szexuális vonzalmon alapuló kapcsolat. Ha nem, akkor a kapcsolat nem jön létre.

Ez ilyen egyszerű! Aki mást mondd, az hazudik. Úgy képzeld el ezt, mintha hostessek brokkolit akarnának eladni neked, amikor te utálod a brokkolit. Innentől kezdve használhatnak akármilyen szöveget, mosolyoghatnak bármilyen szépen, lehetnek veled nyájasak, meggyőzőek – te úgysem fogsz tőlük vásárolni. Mert felfordul a brokkolitól a gyomrod, a szagától rosszul leszel és kihányod, ha megeszed. Rá tudnának bírni, hogy megvásárold? Természetesen nem.

A következő szabály: a férfinek kell megtennie az első lépést. Neked kell kezdeményezned, nyitnod a nő felé, elindítani a beszélgetést.
Most joggal kérdezhetnéd, hogy "Vészmadár, most mi van?! Nem ellentmondásos ez?"
Egyáltalán nem! Ugyanis az első lépés a tiéd – a nulladik lépés viszont a nőé. Ő fogja érzékeltetni veled, hogy akarna tőled valamit.

Had ismertessem lépésről lépésre a folyamatot!

0. lépés: A nő felméri az elérhető férfikínálatot. Amennyiben nyitott az ismerkedésre, úgy magában kiválasztja azt az egy – ritkán kicsivel több – férfit, akit az elvárásai alapján külsőre, megjelenésre és kisugárzásra a legjobbnak ítél. Ez a döntés másodpercek alatt megszületik. A kiválasztottja felé pedig elküldi a szükséges "jelzéseket": sorozatosan rápillant, keresi a tekintetét. Nyitott testtartást vesz fel, mosolyog. Gyakran babrál a hajával, illetve ha van valami a kezében, akkor azzal (szívószál stb.). A közte és a férfi közt lévő fizikai távolságot folyamatosan csökkenteni igyekszik. Ez csak néhány jelzés a sok közül, amit a nők használnak a férfi figyelmének felkeltésére, remélem a lényeg átment. Ha érdekel a téma további részletességben, olvass utána valamilyen testbeszédet elemző könyvből. Megjegyzem, korunk online világában is kialakulóban van már egyfajta "virtuális metakommunikáció", amikor kommentekkel, lájkokkal, megosztásokkal, reakciókkal igyekeznek felhívni magukra a figyelmet.

1. lépés: A férfi veszi a lapot, és nyíltan kommunikációt kezdeményez. A téma általában valamilyen felszínes dolog. Nem is kell, hogy nagyon frappáns, eredeti, tökös duma legyen! Elvégre azzal rögtön nyilvánvalóvá tenné, hogy meg akarja dugni a nőt. Természetesen ezzel a céllal egyébként mind a nő, mind a férfi tisztában vannak, ugyanakkor a nő számára szükséges az illúzió, hogy ő csak beszélget, és nincs semmi szexuális indíttatás ebben. Ha a férfi erős szöveggel egyértelművé tenné a szexuális szándékot, azzal megtörné az illúziót, a nő pedig immár nem tudná letagadni maga előtt a ribancságának tényét – amivel természetesen szintén tisztában van, de szüksége van valamilyen kapaszkodóra, hogy tudja mosdatni az énképét. Ha pedig ribancnak érezné magát, akkor kénytelen lesz kéziféket húzni, és leállni az ismerkedéssel. Szóval az első lépésben a helyzethez illeszkedő sablonos módon kommunikáció kezdődik. Ez annyira eltérő lehet, hogy nem is kezdek bele a komolyabb elemzésbe. Suliban a suliról, egyetemen az egyetemről, céges bulin a cégről, hobbikörben a hobbiról… szóval érted.

2. lépés: A felszínes témák felől a közös kommunikációval töltött idő előrehaladtával a beszélgetés elkanyarodik személyes irányba. Ekkor mérik fel igazán a felek, hogy érdemes-e további időt, energiát, pénzt fektetni a másikba. Tehát tisztázzák, hogy ki milyen élethelyzetben van (egyedülálló, kapcsolatban, de hajlandó félrelépni, válófélben) stb. továbbá óvatosan utalnak rá, hogy ki milyen célra használható fel. A férfi szempontjából ez főként azt jelenti, hogy a nő dugható-e. A nő aktuális céljától függően felméri, hogy csak szexkapcsolatra használható a férfi, vagy komoly kapcsolatra is. Ugye a leggyakoribb eset, amikor a nő elmondása szerint kizárólag komoly kapcsolatot keres (de természetesen a kiszemelt, vonzónak tartott férfivel szívesen dugna is), ezért a férfi behazudja neki, hogy ő is komoly kapcsolatban gondolkodik. Hozzáteszem a nők ezt is érzik tudat alatt, hogy valóban alkalmas-e komoly kapcsolatra a férfi, vagy nem, de itt ismét csak az énkép megvédéséről van szó. A nőnek szüksége van egy kellően stabil hazugságra, ami által legfeljebb áldozatnak érezheti magát, és eltitkolja a környezete és önmaga elől a ribancságának tényét. Így utólag mondhatja, hogy őt átverték, elvégre komoly kapcsolatot ígértek, vagy kihasználták, becsapták. Természetesen ugyanúgy akarta ő is a szexet, de nehogy már őt bármilyen módon felelősség terhelje…

3. lépés: A felek túl vannak valamennyi beszélgetésen, nagyjából megismerték egymás élethelyzetét és céljait. Megállapították, hogy van közös nevező. Ekkor következik az "ismerkedés" vagy "randizás" időszaka. Ennek hossza jórészt a nőtől függ. Mennyi együtt töltött időre, befektetett időre, energiára és pénzre van szüksége ahhoz, hogy végül felkínálja a testét. A nőnél pedig olyasmi dolgok befolyásolják ezt, mint az életkora, neveltetése, korábban elfogyasztott férfiak száma. Egy harmincas, sok pasi által használt, laza életmódot folytató nőnek nincs szüksége sok időre, ha a férfi kellően vonzó. Könnyen lehet, hogy már az első alkalommal aláfekszik a férfinek. Egy húszéves, normál családi környezetben, etikus magatartási mintákon felnőtt, eddig egy pasin túllévő nőnek jóval több idő kell még. Könnyen lehet, hogy akár hónapos nagyságrendnyi.

4. lépés: Célnak megfelelően a szükséges érzelmi kapocs kialakulása. Ha a nő is csak szexet akar, akkor ez a lépés részben vagy teljesen ki is marad. Ugye tudjuk, hogy a kötődés és az érzelmi közelség a közösen együtt töltött idő és élmények alapján alakulhat ki. Emiatt tisztábbak és esélyesek a hosszú-távú fennmaradásra a fiatalkori szerelmek. Ott még a felek – elsősorban a nők – nem égtek ki, nincsenek elhasználva, nem vitték fel az ingerküszöbüket az alfák, nincsenek érzelmileg elroncsolódva. Nyilván több idő kell nekik a szexuális aktivitáshoz, de ez teljesen érthető. Az ilyen nőnél ez azt jelenti, hogy lehet rá építeni. Ez az elhasznált, idősebb, sok pasit elfogyasztott nőknél már elmarad, akárcsak a valós kötődés kialakulása. Megszületik az érzelmi kapocs, amelynek erősségét megint csak a nő igényei határozzák meg. Elcsattannak a csókok, egyre nagyobb hangsúlyt kapnak az érintések, "fülledt a levegő".

5. lépés: A felekben megszületik a döntés, hogy szexelni akarnak. A férfiak ez már az első másodpercekben megtörténik. Gondolom az egyértelmű, hogy ez az egész rituálé és folyamatábra a nők miatt szükséges. Miért? Mert ők döntenek. Mert náluk van a szexuális hatalom. Lehet ezt tagadni, csak fölösleges. A nők uralkodnak. Az uralja a kapcsolatot, akinek kevésbé van rá szüksége. Egyszerűbben fogalmazva: A nő akkor dug, amikor akar, a férfi amikor tud. Ha mindkét fél eldöntötte magában, hogy szexet akar, akkor következik az alkalom megteremtése. Természetesen most sem nyílt lapokkal, mert akkor az előbbiekben ismertetett módon a nő ribancnak érezhetné magát. Hanem valamilyen gyenge hazugságra alapozva. Ilyesmikre gondolok, minthogy a férfi felhívja a nőt, hogy vacsorázzon nála/nézzenek meg egy filmet/ismerje meg a macskáját/egyéb felszínes baromságok. Vagy a nőnél is lehet a tetthely, ez már igazából mellékes. A kamuindok természetesen át fog alakulni erotikus helyzetté.

6. lépés: És végül a fő cél… amelyet már az első pillanatokban kívántak felek… amiért ez az egész macera lefolytatódott:
A szex.

A szex utáni helyzetről elvileg a férfi dönt. Akar többet a nőtől, vagy nem? A válasz az esetek kilencven százalékában az, hogy akar. Elsősorban még több szexet. Azonban a nők esetében sem ritka, hogy kizárólag egy alkalmat akartak, "ki akarták próbálni a férfit." Azért írtam dőlt betűvel, hogy elvileg a férfi dönt, mert döntést igazából csak az tud hozni, akinek vannak valódi választási lehetőségei. Nyilván az alfahím férfiaknak vannak. Ők általában csak használják néhány alkalommal az adott nőt, aztán jöhet a következő. Esetleg elteszik talonba, még később egy csendesebb időszakban jól jöhet.
Az átlag férfiaknak (tehát úgy a nyolcvan százaléknak), ez az opció nem áll rendelkezésre. Ő már annak örül, hogy egyáltalán szexhez jutott. Ennek megfelelően hogy további szexhez jusson, vállalja a folytatást. Vállalja a kapcsolat kereteit.

Eltöltöttek a felek valamennyi időt már egymással, közös programokat csináltak, közös élményeket szereztek, szexeltek egymással, sok-sok érintést váltottak… kialakul a kötődés. A kapcsolat. Az érzelmek.
Az érzelmek addig maradnak fenn, amíg a nő úgy nem érzi, hogy találhatna jobb pasit a jelenleginél. A férfi részéről addig, amíg a nőt vonzónak találja. Ha ezek a dolgok elmúlnak, akkor a szerelmi tényező kiesik, és a kapcsolatnak a maradék lábakon kell megállnia (elköteleződési hajlandóság, személyiségbeli egyezés, a felek személyiségjegyei, mint a kötődési készség, kitartás mások iránt… ezek főként otthonról hozott, és a felnövés során rögzült tényezők.)

A befejezés. Ha mind a kapcsolat, a kémia, mind a személyiségbeli egyezés, mind az élethelyzet, mind a célok kellően stabilak, akkor a befejezést a halál fogja jelenteni. A nagyszüleink kapcsolatai még megfelelő alapokra épültek. Ott a társadalmi berendezkedés és a szellemiség is a komoly kapcsolatokat támogatta. Nem volt még ilyen mértékű grrlpower, feminizmus, liberalizmus ("szabadelvűség)", nem volt még ennyire elfogadó, sőt támogató megítélése a válásoknak. A válás nem volt divat. Az emberekben benne volt még az értékrend, amely az egymás melletti kitartásra motiválta őket. Még ha a kémia már el is múlt – vagy soha nem is volt olyan erős – maga a szellemiség és az emberek személyiségjegyei megfelelően stabilak voltak az évtizedekig tartó kapcsolat kialakulására.

Ma már ez nincs meg. A nőket inkább arra biztatják, hogy csináljanak karriert, a családot ne tekintsék értéknek. A szexpiac újabb és újabb ajtói nyílnak meg előttük, a médiából és mindenhonnan azt az információt kapják, hogy ők úgy csodálatosak, ahogy vannak, tökéletesek, nekik minden jár, nekik a legjobbat kell kapniuk. Igényeik az egekben vannak. Az ösztönös szexuális vonzalom mindenek felett befolyásoló tényező a döntéseikben. Továbbá zajlik egymás között a folyamatos verseny a "ki tud felmutatni jobb pasit?" sportágban. Ráadásul a közösségi média, a folyamatos megerősítések és ingerek iránti igény is tovább rombolja a helyzetet. Emiatt egyszerűen már jórészük teljesen alkalmatlan a komoly kapcsolatra, lévén, hogy mindig a legjobb kell. A férfiaknak férfiként egyre jobbnak kell lenniük, egyre nagyobb szintkülönbséget szükséges hozniuk, mint a nőknek nőként. Lehet, hogy régen a 10 pontból 6-os nőhöz elég volt a 6-os férfi is, hogy hosszútávon megtartsa, de ma már a szükséges érték férfiként a 6-os nőhöz inkább már 8-as.
És mivel a kapcsolatok előbb-utóbb úgyis csak egy amolyan "egyszerűbb" szintre állnak be, ahol a házimunka, kötelezettségek, munkába-járás teszi ki az idő nagy részét, ezért könnyen lehet, hogy a nő elkezd unatkozni. Ilyenkor, ha személyisége nem megfelelő, megint csak könnyen léphet. Le vagy félre. Elvégre legtöbbjük ingerfüggő, szükségük van a folyamatos "lendületre".

Lényegében ez a csajozás menete. Könyveket lehetne megtölteni a téma elemzésével, de nekem az a tapasztalatom, hogy minél könnyebben fogyasztható valamilyen információ, annál jobban megmarad.

Remélem, hasznát veszed ennek a folyamatleírásnak, és örökre elfelejted, hogy PUA anyagokat, meg más semmire sem jó baromságokat fogyassz, és ilyen kuruzslásra költsd a pénzedet. Nincs olyan nyitószöveg, amivel felszedhetsz egy nőt, ha nem jössz be neki. Nincs olyan stratégia, taktika, amivel vonzalmat válthatsz ki, ha alapból nem tart téged vonzónak. Nincs olyan rejtett tudás, ami hirtelen Casanovát csinálna valakiből, aki előtte átlagos külsejű férfi volt.

Mint ahogy brokkoliból sem lehet pörköltöt főzni.

2 komment
2019. szeptember 01. 16:01 - Vészmadár.

Vészmadár Visszatekintései - Szilvi

Az előző depresszívebb hangulatú bejegyzés után jöjjön egy vidámabb sztori.

Remélem ilyen fantázianevet még nem adtam egyik visszatekintésemnek sem. Az eset friss, egy céges rendezvényen történt, ahol az ország minden területéről jöttek.

A céges bulik általában vagy feszélyezett, túlságosan is görcsös események;vagy igazi ereszd el a hajamat alkalmak. Nekem szerencsére az utóbbiban volt részem. 

Az este discoval zárult. Mi néhány kollégámmal felhajtottunk pár pohárral... na jó, SOK pohárral... és mentünk táncolni. Azt hiszem, tíztől háromig nyomtuk a bulit, folyamatosan ment az ivás és a mulatozás.

Eléggé részeg voltam már, nem is nagyon emlékszek, hogy hogyan alakult ki a helyzet. A lényeg, hogy hozzánk csapódott egy fiatal csaj, meg egy negyven körüli nő. (Sajnos), történetem az utóbbiról fog szólni. 

Előre leszögezem, nem volt nagy was ist das a nő. Negyven éves talán, tíz pontból szerintem olyan ötöt adnék neki. Dehát spicces voltam már nagyon, állatira hiányzott egy ideje a szexuális változatosság, és hát tudod, amúgy is a sötétben minden macska fekete. Azt hiszem, viszonylag jól nézhettem ki, és szerencsére elég jó mozgásom van a tánc tekintetében (legalábbis egy ilyen "alacsonyabb szintű" nő számára megfelelő külsővel rendelkeztem). Talán ezzel hívhattam fel magamra Szilvi figyelmét. Valahogy odacsapódtak hozzánk. És nagyon táncolni akart. Amikor ilyen társastáncos zenét adtak, én pedig intettem, hogy jöjjön, olyan közel dörgölőzött, hogy már nekem volt kínos. Annyira egyértelmű volt, hogy akar valamit, hogy az valami hihetetlen.

Felejtsd el azt a mítoszt, hogy a férfiak választanak! Oké, tettesd ezt nyugodtan, talán még lendít is egy-két százalékot a vonzerődön, de valójában mindenki tisztában van a helyzettel. A nők választanak. Emlékezz egy korábbi bejegyzésemre: ha a nő akar tőled valamit, úgyis tudtodra fogja adni.

Szóval hajnali háromkor döntöttem úgy, hogy ideje menni. Szóltam a többieknek, hogy én megyek. Intettem Szilvinek, hogy még jöjjön, beszélgessünk. Nem emlékszek pontosan a részletekre (a viszki és a sör addigra nagyon a fejembe szállt), de némileg fel tudom idézni.

V: Úgy látom, elég népszerűek vagytok, csomóan odamentek hozzátok.
Sz: Hát igen, de egyik sem olyan jó, nem tetszettek.
V: Hát akkor ki számít jónak?
Sz: Te.
(Én adtam a meglepődöttet.)

Aztán beszélgettünk, és elvezettem egy félre eső helyre a bozótosba, ahol leültünk egy fához, és kioldottam az övemet. Azt hiszem, állatira rámenős voltam. Nyomtam volna le a fejét. Párszor kicsit oboázott (pár másodperceket), de utána közölte, hogy ez így nem jó. Ő inkább valami olyasmit csinálna, ami mindkettőnknek jó. Szóval megbeszéltem vele, hogy felugrok óvszerért, és mindjárt visszajövök, ne menjen sehová.

Természetesen nem csak óvszerért kellett felmennem, hanem gyorsan bekaptam egy kis szildenafilt is... igen, sajnos még mindig szorongás volt bennem, és úgy éreztem, kell némi plusz löket.

Szóval visszamentem hozzá. És sétáltunk egy kicsit. Egy kicsit beljebb, még eldugottabb helyre. Leültünk a fa tövében, amikor végül megtaláltam az ideális helyet. Rövidke beszélgetés, majd a lényeg.

A terep eléggé göröngyös és kényelmetlen volt, ezért ő inkább lovagolni akart volna. De nem mentem bele. Azt hiszem, ha lovagolt volna, akkor hamar elment volna a lelkesedésem. Talán ez is a nők felé érzett megvetésemből adódik, de kutyapózt akartam. Hátulról, érzelemmentesen. 

Előjáték nemigen volt, némi kínlódás annál inkább. Mivel a terep lejtett az ő irányába, ezért amikor felvettük a pozitúrát, két alkalommal is a másik bejárathoz tévedtem, ami elől természetesen elhúzódott. Majdnem el is hagyta inkább a helyszínt! Ott ütött volna meg a guta, ha nem tudom megcsinálni! Hát így elképzelem, hogyha nem lett volna szex... na rossz belegondolni is, mekkora balféknek éreztem volna magam.

Szerencsére nem csak egy óvszert hoztam, úgyhogy kérésére (mert nem akar fertőzést kapni), lecseréltem. Előtte egy fél perces kis oboa, hogy harcra kész legyek, aztán végre összejött a kutyapózos dugás.

Pár perces lehetett, talán öt. Állatira kényelmetlen volt a sok göröngy, a térdem napokig fájt utána, és még a meleg víz is csípte. De jó volt. Meglepően szűk és feszes volt. Az elején jelezte, hogy lassabban, mert fáj, de igazából ez sem érdekelt.

Furcsa, hogy a szexben, mennyire megnyilvánul a nőkhöz való hozzáállása a férfinak. Én minden gyengédséget, finomságot nélkülöztem. Nem szeretkezni vagy ilyesmit akartam. Hanem baszni egy rendeset. Azt hiszem, Szilvinek nem is igazán tetszett ez a verzió. Ő előjátékot akart volna meg ilyesmit... de a francokat. Aki egy céges bulin egy idegennel képes megbaszatni magát, az nem érdemel tőlem figyelmességet. Lenyomtam, irányítottam, hogy maradjon pozícióban és dolgoztam rajta. És tényleg jó volt. A végén akkorát élveztem bele, hogy az valami hihetetlen. 

Utána még a fának dőlve beszélgettünk kicsit. Nem akartam teljes mértékben, hogy ribancnak érezze magát. Bár szerintem tudta ő ezt magáról, hogy micsoda. Akitől elhangzik a mondat egy céges bulin éjszaka, hogy "az oké, hogy mondjuk dugunk egyet valahol, de azért az már túlzás, hogy csak úgy félrehúzol, le akarsz nyomni és leszopatsz" - az ugye nem hiszi el, hogy értékes nő?

Jól esett ez a numera. Viszont már nem volt olyan nagy hordereje számomra. Dugtam egyet egy ismeretlen milffel egy céges bulin a fák között. Nem éreztem már azt a hatalmas pörgést utána, hogy úúú mekkora dolgot tettem. Amúgy sem volt olyan jó nő, ezt megerősítem. De legalább a változatosság iránti igényem most egyelőre elmúlt. 

Csak egyet sajnálok: hogy nem a velem egykorú combos kis barátnője akarta tőlem ugyanezt a programot...

1 komment
2019. szeptember 01. 15:39 - Vészmadár.

A nők erősebbek lelkileg? - láttam Esztert egy...

Elég eseménydús hétvégén vagyok túl, talán emiatt is érzek erős késztetést az írásra. Ki kell szellőztetnem valahogy a fejemet. Enyhíteni akarom a stresszt. Ennél a cikknél is először a saját életem példáját fogom  elmesélni, aztán teszek általános megállapításokat.

Tegnap este társastáncos buliban voltam. Tudod, nem hiszek alapjában véve a megérzésekben meg ilyen spirituális dolgokban... azonban most mégis éreztem, hogy este el fog jönni az a pont, amitől hónapok óta féltem.

És eljött.

Ha olvastad a korábbi bejegyzéseimet, akkor már tudod, ki az az Eszter (egy egész cikksorozatot írtam róla). Egy évig tartó viharos, érzelemben és kémiában gazdag kapcsolat. Aki ha velem egykorú lett volna, és nem lett volna gyereke, gyűrűt húzok az ujjára. Ő az, akinek az orvosok nulla százalék esélyt adtak arra, hogy még valaha teherbe essen, és még fogamzásgátlót is szedett. Ennek ellenére teherbe esett tőlem. Május végén elkapartatta. Én próbáltam még nyitni felé, tartottuk a kapcsolatot pár alkalommal online. Utoljára még a kislánya születésnapja alkalmából küldtem neki postán egy bekeretezett képet róluk. Ám megerősítette: mindennek vége. Ekkor zárásként megírtam neki, hogy mostantól nem ismerjük egymást, és hogy milyen mélységes megvetést, illetve némi gyűlöletet érzek felé amiatt, amiért nem kaptam tőle tényleges esélyt, csak ilyen titkolt szabadidőpartner voltam. 

Eszter előadta a drámát még korábban, hogy elvesztett minden reményt, nem tervez sem a közeli sem a távolabbi jövőben újabb kapcsolatot, elvégre teljesen összetört.

Na innen már kitalálod, mi történt tegnap este. Kit látnak szemeim? Őt... egy másik pasassal. Olyan 30-35 közötti életkorú sráccal. 

Rettegtem ettől a pillanattól, hogy hogyan fogom viselni. Nem tartottam kizártnak, hogy idegrohamot kapok, balhét csinálok, bele kötök a csávóba, elterjesztem a közösségben a mi valós történetünket, vagy egyszerűen sírva fakadok... egyiket sem tettem meg.

Még annak ellenére sem, hogy nem telt el nap azóta, hogy ne gondoltam volna rá.

Éreztem, hogy elkap az a szívbemarkoló érzés, de nem volt egyáltalán olyan hatással, ami miatt mentőt vagy rendőrt kellett volna hívni hozzám. Kimentem, elszívtam egy cigarettát. Elrendeltem magamnak némi kis szünetet, hogy levegőzök, lehiggadok, egy kicsit nem erőltetem a bulizást. És valóban, utána sikerült is visszaállni a normális, vidám hangulatomba. Nem mondom, hogy néhányszor nem néztem oda akaratlanul is, de nem nyomta rá a bélyegét az egész estémre. Mialatt kimentem, megírtam a legjobb barátomnak is ezt a helyzetet. Jobbnak láttam, ha egy bizalmasomnak üzenek, ezzel is enyhítve a nyomást.

Május végén kaparták, júniusban szakítottunk, augusztus végén már más pasasa van. Akivel nyíltan megjelenik, felvállalja, hogy együtt vannak. Velem ezt soha nem tette meg.

És igazság szerint nem is értem a dolgot. Azt hiszem, elfogultság nélkül mondhatom, hogyha a jelenlévő nagyjából negyven nőt (minden korosztályból) megkérdeztünk volna, hogy "ki a jobb pasi a kettőből" szerintem legalább harminc engem mondott volna. Ne érts félre, nem vagyok egy férfiisten egyáltalán, de azért nagyjából be tudom tájolni, milyen szinten vagyok másokhoz képest. És attól a kreolos bőrű (nem lepődnék meg, ha félig cigány vagy arab lenne), tőlem egy fejjel legalább alacsonyabb, bozontos szakállú,sörhasú, nagyranőtt kertitörpétől szerintem jobb vagyok. 

Habár ott felzaklatott a dolog, ugyanakkor azt hiszem, az utolsó szög is bekerült az ügyünk koporsójába. Úgy érzem, ezzel már az utolsó fázisba léptem, hogy lezárjam magamban ezt a dolgot.

Azonban én is érzem, hogy egyre jobban kezdek kiábrándulni az egész szerelmi témakörből. Szerintem már soha nem fogok hinni a szerelem nevű mesében. Nem létezik nagy Ő, meg ideális társ, meg igazi. Kizárólag húspiac van, ahol kőkeményen a kereslet-kínálat törvényszerűségei uralkodnak.

Most egy az egyben bemásolom az üzenetet, amit a legjobb barátomnak küldtem el éjszaka, hazafelé tartva:
"...Ijesztő egyébként mert egyre jobban tapasztalok magamban egy ilyen általános megvetést a nők felé. Ez is, itt nyomta a nagy dumákat, hogy se a közeljövőben de még a távoliban sem valószínű, hogy lesz másik palija. Erre pár hónapra rá már itt a váltás. Egy év volt, mindenféle érzelmi dologgal együtt, a végén egy terhességgel és abortusszal, de már most új pasasa van. Mondják, hogy a nők erősebbek lélekben - szerintem egyszerűen lélek nincs bennük annyira. Vagy egyáltalán nem. Én pedig egyre kevésbé érzem azt, hogy tudok rájuk érző és egyenrangú emberi lényként tekinteni."

Egyszerűen... Lélek. Nincs. Bennük. Annyira.

Szerintem az olyan nem alfa lelkű férfiaknak, mint mi vagyunk, sokkal nagyobb lelkünk van. Érzékenyebbek vagyunk, jobban vágyunk a társra, a szeretetre. Nekünk nagyobb igényünk - szükségünk! - van/lenne más emberi lények, nők közelségére. Nekünk fontosabb, hogy adhassunk és kaphassunk.

Egy nő és egy férfi hiába ugyanazt az érzelmi kárt szenvedi el, nem ugyanúgy fogja érinteni őket. Olyan ez, mintha két embernek fekvenyomást kellene csinálni száz kilóval...

...csak éppen az egyiküknek fele akkora gravitációval sem kell dolgoznia, mint a másiknak.

A nők nem erősebbek lelkileg. Hanem érzéketlenebbek. Itt van ez a nő, akit még én vigasztaltam pár hónapja a kocsiban, amikor kijött a műtétről és könnyezett, hogy "kioltott egy életet". Aki állítólag szeretett engem (ezt sem hiszem már). Akivel érzelmes mély beszélgetéseket folytattunk, együtt sírtunk, együtt nevettünk.

Ennek a nőnek 3, azaz HÁROM(!) hónap elegendő volt ahhoz, hogy kiheverje a kapcsolatunkat, feldolgozza az abortuszt, összeszedje magát, valamint kialakítson egy új kapcsolatot, és eljusson vele egy olyan szintre, hogy már együtt jelennek meg egy közösségben, ahol szinte mindenki ismer mindenkit.

Kérdem én, valóban ugyanúgy hatott ránk a csapás? 

Nem. Én hatalmas gravitáció ellen küzdöttem, ő minimálissal. Mondhatnád, hogy "de neked ott volt Dóri végig", és ez igaz is, de ne felejtsd el, hogy nekem Dóri MELLETT IS napi rendszerességgel jöttek elő az Eszterrel kapcsolatos gondolatok és gyász jellegű érzések. Ő meg simán túllépett rajta. Ennyit jelentett neki a közös történetünk.

A nők szerintem egyszerűen nem rendelkeznek akkora kötődési készséggel, mint a férfiak. Ez a képességük pedig az idő múlásával (és az exek számának növekedésével) még tovább romlik.

Kívánjak Eszternek rosszat? Boldogabb lennék, ha mondjuk jövőre ilyenkor már rákos lenne? Azt hiszem igen. De nem fogom ezt kívánni. Ha ilyen eset érné, akkor maximum elégedetten bólogatok egyet, aztán élem tovább az életemet.

Mert egyre inkább arra jövök rá: a női nem egyszerűen nem ér annyit, hogy ilyen mértékű érzelmeket áldozzunk rájuk.

A nő sosem lesz a tiéd. Csak éppen te vagy soron. Számukra mi olyanok vagyunk, mint az eldobható borotva. Amíg van haszna, addig marad a polcon, de miután elkopott, jön is a csere.

Face-n olvastam egy jó posztot. "Szóval két hónapja szakítottál a csajoddal? Ne aggódj, azóta már biztosan más bassza." Milyen igaz... 

A legrosszabb az egészben ez a kiábrándulás a világból. Mert kezdem délibábnak látni a célomat, hogy valaha lesz olyan párkapcsolatom, amely valóban boldog, és kellően stabil a családalapításhoz. Hogy meglesz az az állapot, amikor azt mondom, hogy a nővel mind személyiségben, mind érzelmileg, kémiában, célokban megadjuk egymásnak azt, amire szükségünk van, és kitartunk egymás mellett életünk végéig.

De ha nincs meg ez a cél, akkor mi értelme az egésznek? Milyen életcélom lesz majd 10,20, 30, vagy ki tudja hány év múlva? Ennyi az egész? Még szereznem kell egy lakást, aztán életem végéig csak létezni kell?

Eléggé depresszív bejegyzés lett ez a mostani. Hidd el, nálam jobban senki nem sajnálja, hogy már megint ilyen dolgok halmozódtak fel bennem. 

Azt hiszem, jó döntés volt létrehozni ezt a blogot. Jó érzés kiadni magamból a fájdalmat. Ez az én démontárolóm, ahol őszintén kitárulkozhatok. Talán még másoknak is segítek vele.

Furcsa ezt olyan emberekről állítani, akiket egyáltalán nem ismerek, de valahol jó érzés a tudat, hogy vagytok, Ti, Olvasóim. Megadja azt a "nem vagyok egyedül" érzést, ami sokat jelent nekem. Nem érzem teljesen elveszettnek magamat a világban, és tudom, hogy vannak, akik legalább egy kicsit megértenek.

3 komment